Magyar Kupa: Kassai Viktor vezeti a Vidi–Fradi visszavágót

Vágólapra másolva!
2019.04.02. 09:57
null
Kassai Viktor büntetőt ítél a Puskás Akadémia javára (Fotó: Micheller Szilvia)
Kassai Viktor lesz a játékvezető a szerdai Mol Vidi–Ferencváros találkozón a Magyar Kupa negyeddöntőjében – derült ki a Magyar Labdarúgó-szövetség adatbankjából.

 

A 43 esztendős tatabányai játékvezető 2019-ben két mérkőzést vezetett a Vidinek. Ő fújta a sípot a székesfehérváriak Puskás Akadémia elleni, 3–0-ra elvesztett meccsén és az MTK ellen 3–1-re megnyert bajnoki találkozóján.

Ebben az idényben az FTC egyszer „találkozott” Kassaival: augusztusban az MTK-t 4–1-re legyőzte a fővárosi csapat.

Kassai legutóbb 2015 májusában dolgozott játékvezetőként a két együttes egymás elleni meccsén – legalábbis az NB I-ben. Akkor a zöld-fehérek 2–0-ra nyertek a Videoton ellen. A Magyar Kupában a 2015–2016-os évadban a legjobb nyolc között Kassai vezette a két együttes párharcának visszavágóját. A felcsúti találkozón a Fradi 2–1-re győzött, s idegenben szerzett több góllal jutott tovább. Azon a mérkőzésen Kassai három piros lapot osztott ki a Ferencváros győzelmet érő, 82. percben szerzett gólja után (Asmir Suljic, Pátkai Máté és Florian Trinks jutott a kiállítás sorsára).

Kassai munkáját Ring György, Vígh-Tarsonyi Gergő, Farkas Ádám, Szilasi Szabolcs és Kepe Arnold segíti.

A Mezőkövesd–Debreceni VSC mérkőzésen Szőts Gergely, a Soroksár–Puskás Akadémia találkozón Takács János, míg a Bp. Honvéd–Budaörs összecsapáson Bogár Gergő dirigál majd.

 

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ,VISSZAVÁGÓK

KEDD
20.00:
Mezőkövesd–Debreceni VSC (Tv:M4 Sport)
Vezeti: Szőts Gergely
Az első mérkőzésen:0–1

SZERDA

15.30:Soroksár SC (NB II)–Puskás Akadémia FC
Vezeti: Takács János
Az első mérkőzésen:1–1

18.00:
Mol Vidi FC–Ferencváros (Tv:M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Vezeti: Kassai Viktor
Az első mérkőzésen:
2–1

18.00:Budapest Honvéd–Budaörs (NB II)
Vezeti: Bogár Gergő
Az első mérkőzésen:2–1

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
3 órája

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
4 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
5 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
7 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
8 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
13 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
14 órája
Ezek is érdekelhetik