Honvéd: „Már ideje volt!” „A bizonytalanba megyünk” – szurkolók az eladásról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.08. 08:48
null
A Honvéd-szurkolók szombaton még nem az új tulajdonost fotózták, de hamarosan azt is megtehetik, mert hivatalosan is bejelentették az eladást (Fotó: Török Attila)
Amint arról a múlt héten a Nemzeti Sport Online elsőként beszámolt, a Bp. Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosa, George F. Hemingway előrehaladott tárgyalásokat folytatott a klub eladásáról a metALCOM Zrt.-hez közeli cégcsoporttal, és hétfőn hivatalosan is bejelentették a klub eladását. Az NSO Tv a szombati bajnoki előtt a kispesti szurkolókat faggatta, mit szólnak a küszöbön álló tulajdonosváltáshoz.

„Mondhatnám azt is, hogy már ideje, de mondhatnám azt is, hogy a bizonytalanba megyünk bele, tehát nem tudjuk, mi lesz. Hemingway annak idején ugye megmentette a klubot, utána csinált hülyeséget, de ki nem? Szerintem bizonytalan mindenki és félünk egy kicsit” – szólt egy velős vélemény az egyik kispesti szurkoló részéről a klub eladásával kapcsolatban.

„Sajnos nem tudjuk, hogy örüljünk vagy sem. Köszönjük, hogy Hemingway úr annak idején megmentette a klubot és amit tett a klubért, ha elmegy, bizonytalanság lesz, várjuk a folytatást” – fűzte hozzá egy másik drukker, és az is elhangzott, hogy bár sokat szidták Hemingwayt, azért elismerik, hogy tett is a klubért. A kritikusok főleg a Honvéd játékospolitikájában találtak kivetnivalót.


További vélemények videónkban…

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
18 órája

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
18 órája

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23

A Honvéd ráült az eredményre, és ez megbosszulta magát a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:00

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00
Ezek is érdekelhetik