Honvéd: az új tulajdonos a Vidi, Fradi kettőssel akar versenyezni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.10. 08:26
null
Honvéd-edzés az időközben lebontott Bozsik-stadionban tavaly nyáron (Fotó: Török Attila)
A Ferencvárossal és a Mol Vidivel is versenyképes csapatot szeretne a Budapest Honvéd új tulajdonosa. Az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban Bozó Zoltán elmondta: a mostaninál nagyobb költségvetést terveznek, ezért újabb forrásokat készülnek bevonni a kispesti klub működésébe.

 

„Valamikor 2017 tavaszán a jó sors összehozott minket Hemingway úrral, és elkezdtünk beszélgetni. Említette, hogy vevőt keres a klubra. Akkor kezdtünk el azon gondolkodni, hogy ezen a szinten is be lehet lépni a sportba” – idézte fel az első lépéseket a klubot a MetALCOM Sport Kft.-n keresztül birtokló cégcsoport egyik tulajdonosa, Bozó Zoltán az InfoRádiónak.

Mint beszámoltunk róla, George F. Hemingway tulajdonos a MetALCOM csoporthoz tartozó Reditus Equity Zrt.-nek adta el a Honvéd labdarúgócsapatát. Az interjú keretében Bozó – a megállapodásra hivatkozva – nem árulta el, mekkora volt a tranzakció értéke.

„Kevesen tudják, hogy ez a klub nyereségesen működik, a bevételei fedezik a költségeit. Mi fejleszteni kívánjuk, biztosak vagyunk benne, hogy a költségvetés növekedni fog, ezért törekszünk arra, hogy többletforrásokat vonjunk be” – fogalmazott Bozó.

„Megvannak az elvárásaink, a cél mindenképpen a magyar bajnokság élbolya, a dobogós helyezés, a Magyar Kupa-győzelem és a nemzetközi megméretés" – mondta, hozzátéve, hogy szakmai kérdésekbe igyekszik nem beleszólni, „a szakmát meghagyja a szakmának”.

A Ferencvárossal és a Vidivel való reménybeli versenyfutásról elmondta:

„Tudjuk, hogy ez nagy kihívás, mert ez a két klub anyagilag is sokkal több lehetőséggel bír, és a játékosállományát is másképp tudja összeállítani. Ugyanakkor én hiszek abban, hogy egy klub szellemisége jelentős többletet tud hozzáadni egy csapat teljesítményéhez. Ezért képesek leszünk felvenni a versenyt velük.”

A közeljövő erősítési terveiről elmondta: „Magasabb lesz a költségvetés, de hogy ez a nyáron mit eredményez, az szakmai kérdés”.

Legfrissebb hírek

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Felőrölte a Honvéd a mindenre elszánt Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:31

Egyéves kitiltással is számolhat, aki az MLSZ elnökét sértegeti

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 16:43

Honvéd: a 20 éves tehetség külföldre igazolt, a 15 éves profi szerződést köt

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 10:23

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 11:03
Ezek is érdekelhetik