FTC: Az elmúlt 15 évben hányszor volt bajnok a csapat? – Rebrov

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.04. 15:06
null
Szerhij Rebrov mindig a következő feladatra összpontosít (Fotó Koncz György)
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője, Szerhij Rebrov a mai „sajtócsütörtök” keretében visszatekintett a szerdai mérkőzésre, a Mol Vidi elleni, összesítésben 4–1-re elveszített Magyar Kupa-negyeddöntőre és beszélt a Paks elleni, szombati bajnokiról.

A Nemzeti Sport Online először is arról kérdezte a Ferencváros vezetőedzőjét, mi az oka annak, hogy amióta ő irányítja az együttest, még egyszer sem tudták legyőzni a Vidit.

„Van még egy meccsünk a Vidi ellen, amelyen győznünk kell. A tegnapi találkozót a hetedik perc után nehéz értékelni, de a kiállításig is látszott a csapaton a győzni akarás” – reagált Szerhij Rebrov, aki több kérdést is kapott a sérültekkel kapcsolatban.

Részleteket nem mondott, de azt megemlítette, hogy többen is sérüléssel bajlódnak, a szerdán Davide Lanzafaméval összefejelő Ihor Haratinnal kapcsolatban annyi hangzott el, hogy a mai edzésen nem vett részt. Rebrov ezt követően rátért a Paks elleni, hétvégi erőpróbára.

Hangsúlyozta, hogy a Vidi elleni meccset le kell zárni és előre kell tekinteni. Arról is beszélt, hogy mindenki egyértelműen bajnoki címet vár a Ferencvárostól, miközben az a legutóbbi tizenöt évben csak egyszer nyert aranyérmet.

„Hazai pályán lépünk pályára, így intenzív, agresszív játékot várok a csapattól, és természetesen csak a három pont lehet a célunk. Minden meccsre ugyanúgy koncentrálunk, mindig a következő feladatokra összpontosítunk” – fogalmazott a szakvezető, aki hangsúlyozta, szeretnék kiszolgálni a közönséget és ezúton is köszöni a szurkolók támogatását.

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
11 perce

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
21 órája

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 19:53
Ezek is érdekelhetik