FFT: az a 24 évvel ezelőtti kiállítás – amikor a Király meztelen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.18. 14:31
A FourFourTwo magazin sorozatában hónapról hónapra leporol egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Veszprémi Linda ezúttal Király Gábor 24 évvel ezelőtti kiállítását eleveníti fel.

Néhány héttel ezelőtt, március 16-án a Ferencváros–Haladás NB I-es mérkőzés 70. percében szinte rendkívüli dolog történt: piros lapot kapott Király Gábor, a vendégek kapusa. Történt, hogy Lovrencsics Gergő góljánál két ferencvárosi támadó lesen állt, és bár nem avatkoztak játékba, a kapus megítélése szerint zavarták őt a védésben. A játékvezető, Karakó Ferenc nem így látta, és megadta a gólt, amit olyannyira sérelmezett a szombathelyi kapus, hogy egy sárga lap után a játékvezető a pirosat is nyomban felmutatta neki.

A 42 esztendős kapus 1993 óta profi labdarúgó – ebből tizennyolc évet Németországban és Angliában játszott, szerepelt Európa-bajnokságon is – és nem jellemző rá, hogy kiállítanák. 1995 őszén mégis kapott már piros lapot Király Gábor, igaz, már a lefújás után, egy kirívóan sportszerűtlen megmozdulásért.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

UEFA-kupa-döntő: 40 éves a Videoton sikere; Majoross Gergely: A következő vb-re még felkészültebbek leszünk

E-újság
2025.05.21. 23:49

60 ezer néző előtt a kupáért; Magyar hokicsoda az elit-vb-n

E-újság
2025.05.13. 23:50

Király Gábor: Állandó lakos vagyok a labdarúgásban

Magyar válogatott
2025.05.08. 20:18

Szoboszlai Dominik angol bajnok; Megvan a Sopron 17. aranyérme

E-újság
2025.04.27. 23:29

Nagy Attila: Történelmi vb-t rendez Sepsiszentgyörgy; Szoboszlai Dominik már vasárnap PL-győztes lehet

E-újság
2025.04.26. 23:30

Gazdag Dániel: Kicsit olyan, mintha Budapestről hazaköltöztem volna Nyíregyházára; Szabó Istvánnak szüksége volt a nyomásra, most megkapta

E-újság
2025.04.24. 23:40

Kós Hubert és Milák Kristóf is aranyérmes az ob-n; interjú az FK Csíkszereda edzőjével

E-újság
2025.04.10. 23:39

Már 30 derbi óta veretlen a Fradi; 70 éves Skaliczki László

E-újság
2025.04.06. 23:50
Ezek is érdekelhetik