Bp. Honvéd: nagyobb költségvetést és több saját nevelésű játékost ígérnek

Vágólapra másolva!
2019.04.11. 09:31
null
Az új tulajdonosi kör válaszolt az újságírók kérdéseire (Fotó: Földi Imre)
A Honvéd labdarúgócsapata hétfőn jelentette be, hogy George F. Hemingway eladta a klubot a Metalcom-csoporthoz tartozó Reditus Equity Zrt.-nek. Az első sajtótájékoztatón az új tulajdonosi kör részéről Bozó Zoltán és Mendelényi Dániel válaszolt az újságírói kérdésekre.

A metALCOM Zrt. tulajdonosa, Bozó Zoltán a sajtótájékoztató elején először magáról, illetve a Honvédot megvásároló cégcsoportról, a cég sporthoz kötődő viszonyáról és arról is beszélt, hogyan kerültek kapcsolatba a Honvéddal. A tulajdonosi kör másik képviselője, Mendelényi Dániel a bevezetőjében egyrészt az üzleti élettel állította párhuzamba a kispesti szerepvállalásukat, majd gyerekkori, kispesti meccsélményeiről beszélt.

„Mindent megteszünk, hogy a klub gazdálkodása ugyanolyan jó legyen, mint eddig. Tudható, hogy a Honvéd nyereségesen működött, ezt szeretnénk folytatni” – hangzott el a tulajdonosok részéről.

A szakmai stáb és a játékoskeretben a lejáró szerződésű labdarúgók hosszú távú jövőjéről nem hangzottak el részletek. Csak annyi, hogy mindenkivel tárgyalni fognak. Azt az értesülést, hogy Horváth Ferenc lehet a nyártól a csapat vezetőedzője, nem kívánták kommentálni. Azt viszont megtudtuk, hogy sportigazgató kinevezésében gondolkodik a klub.

Mendelényi Dániel elmondta, nagyobb költségvetést terveznek, mint ami eddig volt (George F. Hemingway 2 milliárd forintos költségvetésről beszélt korábban), elsősorban magyar játékosokban gondolkodnak, és szorosabb együttműködést terveznek a szurkolókkal is.

„A múlthoz szeretnénk visszanyúlni, de hogy ez miként fog történni, azt ki fogjuk dolgozni” – fogalmazott Mendelényi, aki arról is beszélt, hogy a névváltoztatás eddig még nem került szóba, jelenleg nincs is ilyen elképzelésük, de nem zárják ki például, hogy Kispest visszakerülhet a klub nevébe. Mint ahogy az is elképzelhető, hogy a klub korábbi, meghatározó játékosai is újra szerepet kapnak a Honvéd életében, vezetésében.

Cél a dobogó és annak legmagasabb foka, valamint a kupagyőzelem. Nem lehetnek más célok. Két évvel ezelőtt a Honvéd bajnok volt, és a Vidi, Ferencváros kettős akkor is más költségvetésből gazdálkodott. Nem lehet más célunk, mint a sikerek megismétlése” – hangsúlyozta egy felvetés kapcsán Bozó Zoltán.

„Nem volt könnyű másfél év” – mondta az előző tulajdonossal, George F. Hemingwayjel folytatott tárgyalásokról Mendelényi, és azt is hozzátette a változtatásokra utaló kérdésre, hogy még több saját nevelésű futballistát szeretnének beépíteni a csapatba.

A közelgő átigazolási időszak kapcsán annyi hangzott el, hogy izgalmakkal teli időszak elé néznek. Bozó Zoltán a tulajdonosi szemléletükről elmondta, alapvetően három-négy feladatuk van: tárgyi és anyagi feltételek biztosítása; célok kitűzése; szervezet kontrollálása a célok mentén; megfelelő siker mentén jutalmazás.

A teljes sajtótájékoztató

Legfrissebb hírek

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Puskás–Suzuki-kupa: a Honvéd edzője az elveszített döntő ellenére is büszke játékosaira

Minden más foci
2025.05.05. 21:35

A Juventus nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát, a Honvéd ezüstéremig jutott

Minden más foci
2025.05.05. 18:52

Puskás–Suzuki-kupa: Szijjártó Péter is gratulált a döntőbe jutó Honvédnak

Minden más foci
2025.05.04. 20:57

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
2025.05.04. 19:19

Kilenc emberrel ikszelt a Kisvárda, kieső helyen a Gyirmót, fordított a Csaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.04.20. 20:52

Nem tudta megtörni a Honvéd a Szentlőrinc veretlenségi szériáját

Labdarúgó NB II
2025.04.20. 18:55

„Először azt hittem, átverés” – Honvéd-meccsre nyert jegyet a Premier League-klub két szurkolója

Angol labdarúgás
2025.04.17. 13:43
Ezek is érdekelhetik