Vidi: „Világirodalmi ritkaság” – két kézsérülés is hátráltatja a csapatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.29. 09:42
A Mol Vidi FC védője, Hangya Szilveszter és kapusa, Hársfalvi András is kézsérülést szenvedett a héten – számolt be a klub hivatalos honlapja. Mindkét játékost megműtötték és a csapatorvos, Kovács Tibor szerint gyors rehabilitáció vár rájuk.

„Hangya Szilveszter amikor a Vidibe igazolt, akkor épp egy kéztőszalagműtét után volt nem sokkal. Kissé tréfásan fogalmazva világirodalmi ritkaság az, hogy alig egy év elteltével a másik kezén is ugyanazt a sérülést szenvedje el, de ebben az esetben pont ez történt. Szilveszter az egyik edzésen sérült meg, amely után ugyanazt a műtétet végezték el rajta, amit korábban a másik kezén is. Az operációt nem hagyományos technikával, hanem szerencsére korszerű kézsebészeti beavatkozással lehetett megoldani, így a sebgyógyulás és a rehabilitációs idő is gyorsabb lesz, ráadásul a sérülése nem akadályozza abban, hogy fizikai állapotát fenntartsa” – mondta a molvidi.hu-nak Kovács Tibor.„Hangya Szilveszter amikor a Vidibe igazolt, akkor épp egy kéztőszalagműtét után volt nem sokkal. Kissé tréfásan fogalmazva világirodalmi ritkaság az, hogy alig egy év elteltével a másik kezén is ugyanazt a sérülést szenvedje el, de ebben az esetben pont ez történt. Szilveszter az egyik edzésen sérült meg, amely után ugyanazt a műtétet végezték el rajta, amit korábban a másik kezén is. Az operációt nem hagyományos technikával, hanem szerencsére korszerű kézsebészeti beavatkozással lehetett megoldani, így a sebgyógyulás és a rehabilitációs idő is gyorsabb lesz, ráadásul a sérülése nem akadályozza abban, hogy fizikai állapotát fenntartsa” – mondta a molvidi.hu-nak Kovács Tibor.

„Hársfalvi András edzésmunka során kézujjsérülést szenvedett, ennek következtében rövid ambuláns műtétet kellett végezni, néhány hét kihagyás vár rá” – tette hozzá a fehérvári csapatorvos.

Legfrissebb hírek

Varga Roland góljával megérdemelt győzelmet aratott a Vidi a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
5 órája

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 11:31

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Nikolics: Tartoztunk Mezey Györgynek egy győzelemmel

Magyar válogatott
2025.10.08. 16:24

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05
Ezek is érdekelhetik