Utánpótlás: már épül az idősebb Dárdai Pál labdarúgó-akadémia

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.27. 11:30
Elkezdődött szerdán a Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. idősebb Dárdai Pál (1951-2017) nevét viselő utánpótlás labdarúgó-akadémiájának kivitelezése a baranyai megyeszékhelyen.

A sajtótájékoztatón Vári Attila, a PSN vezérigazgatója a bruttó 3 milliárd forintos kormányzati forrásból megvalósuló fejlesztést méltatva és a támogatást megköszönve azt mondta: a PMFC országos szinten kiemelkedő utánpótlás és felnőtt klub is egyben. A regionális utánpótlás központban naponta mintegy 300 igazolt versenyzőt képeznek – tette hozzá.Vári Attila, a PSN vezérigazgatója a bruttó 3 milliárd forintos kormányzati forrásból megvalósuló fejlesztést méltatva és a támogatást megköszönve azt mondta: a PMFC országos szinten kiemelkedő utánpótlás és felnőtt klub is egyben. A regionális utánpótlás központban naponta mintegy 300 igazolt versenyzőt képeznek – tette hozzá.

A Pécs kovácstelepi városrészében létesítendő sportkomplexumban műfüves fedett munkacsarnokot, füves és műfüves edzőpályákat alakítanak ki.

A PSN-nek az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a több mint 2300 négyzetméteres központi épületben kapnak helyet a csapatöltözők, a masszázs- és orvosi szobák, edzői és bírói öltözők, a hozzá tartozó vizes helyiségekkel.

Az épület földszintjén klubterem és büfé lesz, az emeletén az irodák és öltözők mellett pedig készül egy 300 négyzetméteres bemelegítő-terem is, valamint tíz - egyenként tíz négyzetméteres – különterem. Továbbá 18 személyautó és három csapatbusz számára alakítanak ki parkolóhelyet.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester az elmúlt két évben megvalósult és a jelenleg is folyamatban lévő városi sportfejlesztésekre utalva úgy fogalmazott: a „Pécs sok évtized lemaradását igyekszik rohamléptekkel behozni".

A beruházás a tervek szerint 2020 június végére készül el.

Legfrissebb hírek

Birkózás: Lőrincz Tamás szerint szép jövő előtt áll a hazai női szakág

Utánpótlássport
2 órája

Úszás: az állatvédelem jegyében is versenyeztek Egerben

Utánpótlássport
6 órája

Sakk: Gaál Zsóka hat forduló után 13. az U20-as vb-n

Utánpótlássport
9 órája

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
14 órája

Sportlövészet: kezdődik Eszéken a 10 méteres junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
Tegnap, 20:01

Atlétika: Pandur Huba 43 éves U18-as országos csúcsot döntött meg

Utánpótlássport
Tegnap, 19:01

Vívás: junior Eb-ezüstérmes a női párbajtőrcsapat

Utánpótlássport
Tegnap, 17:16

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:43
Ezek is érdekelhetik