DVTK: tíz bajnokin öt gól – válogatott meghívót kapott a légiós

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.14. 16:03
Pályafutása során első alkalommal kapott meghívót hazája felnőtt nemzeti csapatába Florent Hasani, a DVTK 21 éves koszovói középpályása – számolt be hivatalos honlapján a miskolci együttes.

Koszovó március 21-én felkészülési mérkőzést játszik Dániával, majd március 25-én Bulgáriát fogadja a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének A-csoportjában. Amennyiben pályára lép, Hasani lesz a DVTK 22. felnőttválogatott labdarúgója.

Florent Hasani 2018 nyarán érkezett a DVTK-hoz, 22 bajnokin öt gólt szerzett és egy gólpasszt adott az együttesben, mindegyiket a legutóbbi tíz pályára lépésén.

„Bernard Challandes szövetségi kapitány folyamatosan figyelemmel kíséri az interneten a mérkőzéseimet. (…) Decemberben személyesen is találkoztunk Koszovóban, ahol arról biztosított, ha így folytatom, akkor számíthatok a meghívóra. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy az U17-es, az U19-es és az U21-es válogatott után a felnőttek között is kerettag lehetek. Szeretném megmutatni a tudásom az edzéseken, és bízom benne, játéklehetőséget kapok a Dánia elleni felkészülési mérkőzésen. Ezt követően mi is elkezdjük az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, elsőként Bulgária válogatottját fogadjuk” – nyilatkozta a dvtk.eu-nak Hasani.

Legfrissebb hírek

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
9 órája

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

A DVTK kivásárolja szerződéséből a Nyíregyháza középpályását – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 14:39

Yohan Croizet-t szerződtette a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 10:10

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
2025.08.24. 07:23

A végére kinyílt az olló – győzött a DVTK Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 22:11

Kovácsréti Márk: Ezek a legfontosabb bajnoki mérkőzések!

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 10:36
Ezek is érdekelhetik