MK: Rebrov kifakadt, nem ért egyet a kupa lebonyolításával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.26. 22:47
Továbbjutott a negyeddöntőbe a Ferencváros a Kisvárda ellen a labdarúgó Magyar Kupában: a hazai győzelem után a zöld-fehérek idegenben 1–1-et játszottak a szabolcsi csapattal. Így értékeltek a találkozó után a vezetőedzők.

A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov elmondta: a döntetlennel és a továbbjutással is elégedett.

„Annak is örülök, hogy egy pár húzódáson kívül súlyosabb sérülések nem történtek. De nem értem a kupa lebonyolítását: miért kell ilyen sűrűn játszani? Kétnaponta meccsek vannak. Nem tudom, hogy a többi csapat ezzel hogyan birkózik meg. Sokkal egyszerűbb lett volna ezt a mai mérkőzést egy másik napon lejátszani, több lehetőség lett volna cserélni. Ez nemcsak a Fradiról vagy a Vidiről szól, hanem a futballisták egészségéről. Nem tudunk intenzíven játszani ilyen sűrűn. Azt kérdezném a szövetségtől, hogy hány együttes képes ugyanazzal a tizeneggyel kiállni a kupában, mint a bajnokságban?”

A Kisvárda trénere, Dajka László szerint az első félidőben is sikerült olykor jól futballozniuk, még ha az FTC irányított is.

„Aztán egy gyönyörű, váratlan góllal megszerezték a vezetést. A második félidőben az 1–1-gyel sem elégedtünk meg, mentünk a győzelemért. A játékosaink, akik nem kapnak annyi szerepet a bajnokikon, bizonyították, hogy lehet rájuk számítani.”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD–FERENCVÁROS 1–1 (0–1)
Kisvárda, 1752
néző. Vezette: Nagy Róbert (Varga Zsolt, Márkus Péter)
KISVÁRDA: Minca – Melnik, Beriosz, Ene, Anderson Pico (Karaszjuk, 43.) – Lucas, Protics – Ilics, Cukalasz, Sassá (Hugo Seco, 72.) – Horváth Z. (Grozav, 56.). Vezetőedző: Dajka László
FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic (Dvali, 63.), Botka, Heister – Haratin (Sigér D., 54.), Leandro – Bőle, Lanzafame, Gorriarán (Szerető, 40.) – Böde. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Gorriarán (0–1) a 33., Grozav (11-esből, 1–1) a 69. percben
Kiállítva: Bőle (Melnik megrúgásáért) a 88. percben
Továbbjutott: a Ferencváros, 3–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
1 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
4 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
5 órája

A Soroksár jutott be elsőként a legjobb 32 közé a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
16 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
18 órája

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
21 órája

Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik Tatabányára

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:22

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56
Ezek is érdekelhetik