Honvéd: meglepő hír – egész tavaszra kieshet a grúz gólzsák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.03. 07:38
null
Zakaria Beglarisvili egész tavaszra kieshet (Fotó: Földi Imre)
Meglepő hírről számolt be Supka Attila, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője a Ferencvárostól elszenvedett 1–0-s vereség után. A szakember elmondta, a csapat új szerzeménye, Zakaria Beglarisvili – aki az éllovas Lionel Messi mögött az első tízben van az Aranycipő-versenyben – sérülés miatt hiányzott a találkozóról, és a teljes tavaszi szezonra kieshet.

„Zakaria megsérült, nagy valószínűség szerint a tavasszal már nem is tud játszani” – fogalmazott Supka Attila a télen szerződtetett Zakaria Beglarisvilivel, kapcsolatban, aki 2018-ban 30 gólt és 24 gólpasszt jegyzett az észt Flora Tallinn játékosaként.

A Honvédhoz fél évre kölcsönbe érkezett, így az is lehet, hogy egyáltalán nem látják majd őt tavasszal a kispesti szurkolók, pedig a felkészülési időszakban még egészséges volt, a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján nyilatkozott is, bizakodva várta a rajtot.

A Honvéd hivatalos honlapja szombaton annyit közölt, hogy Beglarisvili bordasérülést szenvedett.

Supka Attila szombati sajtótájékoztatóját itt tekintheti meg!

NB I, 2018–2019, 19. FORDULÓ
FEBRUÁR 2., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
MTK Budapest–Paksi FC 1–2
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
1381
Debreceni VSC–Újpest FC 0–0
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Karakó Ferenc
3026
Mol Vidi FC–Puskás Akadémia 0–3Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Kassai Viktor
2980
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry 1–1 Miskolc,
DVTK Stadion
Szőts Gergely
3408
Haladás–Kisvárda 0–1
Szombathely, Haladás StadionBogár Gergő
2512
Ferencváros–Honvéd 1–0 Budapest,
Groupama Aréna
Berke Balázs
10 027
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

 

 

Legfrissebb hírek

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

A Vasastól hozott el játékost a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:20

ZTE: 19 éves moldovai tehetséget is beajánlottak a piaci hajrában – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:37
Ezek is érdekelhetik