NB I: „Agresszív, dinamikus futballista” – osztrák szélsővel erősített az MTK

Vágólapra másolva!
2019.01.02. 11:38
Az MTK Budapest szerződést kötött Szlobodan Mihajloviccsal, így a 21 éves osztrák szélső a fővárosi klubnál folytatja pályafutását, miután az ősszel két felkészülési mérkőzésen is lehetőséget kapott a csapatnál és teljesítményével meggyőzte annak vezetőit. 

„Az edzőmeccseken megmutatta, hogy agresszív, dinamikus futballista, klasszikus szélső, hiszen gyors és jól cselez, a pálya mindkét szélén bevethető, ezzel pedig tovább bővülnek a keretünk variációs lehetőségei. A vele folyó egyeztetéseken kiderült, hogy szeretett volna feljebb lépni eddigi állomáshelyeinél, így nagy lehetőségként fogja fel, hogy mostantól a magyar élvonalban bizonyíthat" – mondta Polyák Balázs, az MTK Budapest sportigazgatója az aláírást követően. „Az edzőmeccseken megmutatta, hogy agresszív, dinamikus futballista, klasszikus szélső, hiszen gyors és jól cselez, a pálya mindkét szélén bevethető, ezzel pedig tovább bővülnek a keretünk variációs lehetőségei. A vele folyó egyeztetéseken kiderült, hogy szeretett volna feljebb lépni eddigi állomáshelyeinél, így nagy lehetőségként fogja fel, hogy mostantól a magyar élvonalban bizonyíthat" – mondta Polyák Balázs, az MTK Budapest sportigazgatója az aláírást követően.

Az osztrák állampolgársággal rendelkező Szlobodan Mihajlovic szabadon igazolható labdarúgóként csatlakozik az MTK keretéhez.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Szlobodan Mihajlovic (szabadon igazolható – legutóbb FC Dornbirn)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Takács Ronald (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik