NB I: 27-szeres román válogatott játékost igazolt a Kisvárda

Vágólapra másolva!
2019.01.16. 14:07
null
Gheorghe Grozav a Kisvárdánál folytatja (Fotó: kisvardafc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a 27-szeres román válogatott Gheorghe Grozavot.

 

A 28 esztendős támadó a klub tájékoztatása szerint egy és fél évre szóló megállapodást kötött az egyesülettel. Gheorghe Grozav legutóbb a Dinamo Bucuresti játékosa volt, ám tavaly novemberben szabadon igazolhatóvá vált.

Grozav korábban futballozott többek között a török Bursasporban és a belga Standard Liege-ben is – a 27-szeres román válogatott szélső 2012-ben debütált a nemzeti csapatban, összesen öt gólt szerzett címeres mezben.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Gheorghe Grozav(román, Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Sztavrosz Cukalasz (görög, szabadon igazolhatóként, legutóbb Apolon Zmirnisz – Görögország), Délczeg Gergely (szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Artem Milevszkij (fehérorosz-ukrán, Dinamo Breszt – Fehéroroszország), Vuk Mitosevics (szerb, szabadon igazolható), Temur Parcvanija (ukrán-grúz, szabadon igazolható), Rácz Ferenc (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jánvári Gábor

 

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
5 órája

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
21 órája

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:03

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

A Debrecen megverte idegenben a Kisvárdát, és a tabella második helyére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 19:39

Edzőként biztosítaná be magát – Gerliczki Máté-interjú

Képes Sport
2025.09.21. 15:53

Igor Bogdanovics–Dzsudzsák Balázs találkozó Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 09:22
Ezek is érdekelhetik