MTK: az NB II-ből érkezett az új igazolás, egyből kölcsönadták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.24. 13:06
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK bejelentette Farkas Norbert szerződtetését, ám a fővárosi klub a több játéklehetőség reményében kölcsönadta őt partneregyesületének, a másodosztályú Monornak.

A bal oldali védőként és középpályásként bevethető 27 esztendős futballista az ősszel a Balmazújvárosnál szerepelt, 17 bajnoki találkozón lépett pályára – rendre kezdőként.

Az MTK hivatalos honlapján az áll, Farkas szabadon igazolható játékosként érkezett, s a tavaszt kölcsönben az NB II-ben sereghajtó Monornál tölti.

Farkas Norbert a Videotonban nevelkedett, majd megfordult a Puskás Akadémiánál, a ZTE-nél és a Siófoknál. A felcsútiak színeiben kilenc mérkőzésen játszott a magyar élvonalban a 2013–2014-es évadban.

Az MTK hivatalos honlapján az áll, Farkas szabadon igazolható játékosként érkezett, s a tavaszt kölcsönben az NB II-ben sereghajtó Monornál tölti.

Farkas Norbert a Videotonban nevelkedett, majd megfordult a Puskás Akadémiánál, a ZTE-nél és a Siófoknál. A felcsútiak színeiben kilenc mérkőzésen játszott a magyar élvonalban a 2013–2014-es évadban.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Farkas Norbert (Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Slobodan Mihajlovic (osztrák, szabadon igazolható, legutóbb FC Dornbirn 1913 – Ausztria)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Farkas Balázs (ZTE FC), Takács Ronald (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Farkas Norbert (Monor)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Korozmán Kevin, Schäfer András (érdeklődik iránta: Genoa – Olaszország)

 

Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
14 órája

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
21 órája

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35
Ezek is érdekelhetik