Mezőkövesd: aláírt a Nyíregyházáról érkező támadó – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.10. 09:38
null
Pekár László (jobbra) a Mezőkövesd második téli szerzeménye (Fotó: mezokovesdzsory.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd szerződtette Pekár Lászlót a másodosztályú Nyíregyháza Spartacustól – számolt be róla a borsodi klub hivatalos honlapján.

 

Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport Online értesülése, Pekár László valóban Mezőkövesden folytatja pályafutását. A januárban 26. életévét betöltő támadó középpályás három és fél évre szóló megállapodást kötött új klubjával.

Mint ismert, hírünk megjelenése után a Nyíregyháza szerdán hivatalos honlapján számolt be Pekár távozásáról. Az NB II-es klub azt írta, Pekár szerződése lejárt, s nem akart hosszabbítani.

Pekár Kecskeméten lett profi játékos, majd a Szpariban és a Puskás Akadémiában szerepelt. A felcsútiaktól 2017 nyarán tért vissza Nyíregyházára, ahol az ősszel 17 NB II-es bajnoki mérkőzésen összesen nyolc gólt szerzett és három gólpasszt adott.

A szolnoki származású labdarúgót – aki 115 alkalommal lépett pályára az NB I-ben – a Transfermarkt a magyar másodosztály harmadik legértékesebb futballistájának tartja (holtversenyben), 250 ezer euróra becsüli a piaci értékét.

Úgy tudjuk, Pekár iránt a Paks is érdeklődött, ám a kövesdiek nyerték a játékos aláírásáért folytatott versenyt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Bertus Lajos (Paksi FC), Pekár László (Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Baracskai Roland (ETO FC Győr)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: André Alves dos Santos (brazil, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 17:54

Pályaválasztói jogot cserélt az Ajka és a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 08:29

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Elmaradt két hazai piros lap a Vasas és a Mezőkövesd mérkőzésén? – videók

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:02

Hét gól a forduló rangadóján: a Vasas hazai pályán legyőzte a Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 21:56

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35
Ezek is érdekelhetik