Haladás: Több helyen ráfér az erősítés a csapatra – Horváth Ferenc

Vágólapra másolva!
2019.01.03. 17:27
Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra az NB I-es Szombathelyi Haladás. A vezetőedző, Horváth Ferenc szerint vérfrissítésre lesz szüksége csapatának – derül ki a klubhonlap beszámolójából.

„Egy hónap múlva folytatódik a bajnokság, így a megszokottnál kevesebb idő jut a felkészülésre. Ez persze nem jelenti azt, hogy ennyi idő alatt nem lehet felkészülni, de így nagyon pontosan kell klappolni mindennek. A felkészülés első fele inkább az erőnlétről szól, aztán jönnek a mérkőzések, majd a rajt előtti frissítés. Ami a játékoskeretet illeti, több helyen ráfér az erősítés a csapatra, ha rajtam múlik, négy-öt, minőségi játékost igazolunk, de távozók is lesznek. Elsősorban a csapat tengelyébe szeretnénk igazolni” – mondta a haladas.hu-nak Horváth Ferenc.„Egy hónap múlva folytatódik a bajnokság, így a megszokottnál kevesebb idő jut a felkészülésre. Ez persze nem jelenti azt, hogy ennyi idő alatt nem lehet felkészülni, de így nagyon pontosan kell klappolni mindennek. A felkészülés első fele inkább az erőnlétről szól, aztán jönnek a mérkőzések, majd a rajt előtti frissítés. Ami a játékoskeretet illeti, több helyen ráfér az erősítés a csapatra, ha rajtam múlik, négy-öt, minőségi játékost igazolunk, de távozók is lesznek. Elsősorban a csapat tengelyébe szeretnénk igazolni” – mondta a haladas.hu-nak Horváth Ferenc.

„Kovalovszki Máté, Pinte PatrikésPetró Balázsvalószínűleg tavasszal kölcsönben, máshol futballozik. Érkeznek labdarúgók próbajátékra, szeretnénk tehát további játékosokat igazolni – mondtaTóth Miklós,a Haladás ügyvezető igazgatója.

A Szombathelyi Haladás első felkészülési mérkőzését január 12-én (11 óra) a Gyirmót ellen vívja Szombathelyen.

A HALADÁS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:január 3., csütörtök
Edzőtábor:január 18–25., Lara (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 12., 11.00: Haladás–Gyirmót FC Győr
Január 16.: NK Maribor (szlovén)–Haladás
Január 22.: Haladás–Sepsi OSK (romániai)

 

Legfrissebb hírek

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
4 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
6 órája

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák hosszabbít Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 15:04

Újpest–DVTK meccsel kezdődik az NB I új idénye – megvan az első két forduló programja

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 11:13

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 09:36

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

Rutinos kapust igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 16:03
Ezek is érdekelhetik