FTC: grúz válogatott védőt szerződtettek – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.01.18. 10:08
null
Dvali a Ferencvárosban folytatja pályafutását (Fotó: fradi.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos oldalán, a fradi.hu-n jelentette be, hogy mindenben megegyezett a grúz válogatott középhátvéddel, Lasa Dvalival, akinek lehetséges érkezéséről a Nemzeti Sport Online számolt be először, éppen egy héttel ezelőtt.

Lasa Dvali 2017 nyarán szerződött a Pogon Szczecinhez, ahol az elmúlt másfél évben 46 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen három gólt szerzett. A 23 éves, 191 centi magas, ballábas belső védő 12-szer szerepelt a grúz válogatottban, ősszel a Nemzetek Ligájában is játszott, a D-liga 1. csoportját megnyerő csapatban a lettek és a kazahok elleni két győztes meccsen végig a pályán volt.

Dvalinak 2019 decemberéig volt érvényes a szerződése a Pogonnál, ám hosszabbítani nem akart. Az őszi szezon hajrájában az utolsó öt meccsen nem is lépett pályára.

A játékos piaci értéke 500 ezer euró a Transfermarkt becslése szerint. A Ferencváros az átigazolási díjat ezúttal sem közölte, és azt sem, hogy Dvali mennyi időre kötelezte el magát a klubhoz.

Távozója is van a Ferencvárosnak: Rui Pedro kölcsönbe a Haladáshoz került.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL**
Érkezők: Lasa Dvali
(grúz, Pogon Szczecin – Lengyelország), Ihor Haratin (ukrán, Zorja Luhanszk – Ukrajna), Szerető Krisztofer (Stoke City – Anglia), Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz, BATE – Fehéroroszország, szabadon igazolhatóként), Marten Wilmots (belga, szabadon igazolható, legutóbb Avellino – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Martin Kostál (szlovák, Wisla Kraków – Lengyelország)
Távozók: Kjartan Finnbogason (izlandi, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Matías Ezequiel Rodríguez (argentin, Universidad Católica – Ecuador), Rui Pedro Couto Ramalho (portugál, érdeklődnek iránta: Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dejan Georgijevics (szerb), Julian Koch (német)

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Hornyák Zsolt: Erőben egyértelműen az Újpest fölé nőttünk

Labdarúgó NB I
2025.03.10. 09:02

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

„Ki lehet kapni, de erre a maira nincs semmilyen magyarázat” – Gróf Dávid a Plzen elleni kiesés után

Európa-liga
2025.02.20. 23:25

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13
Ezek is érdekelhetik