Átigazolás: megvan a Kisvárda utolsó téli érkezője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.26. 10:58
Bemutatta legújabb, egyben a 2019-es téli átigazolási időszak utolsó szerzeményét az NB I 11. helyén álló Kisvárda. A 27 éves ukrán Anton Kravcsenko belső védőként erősítheti Dajka László csapatát.

Kravcsenko legutóbb a 12 csapatos ukrán élvonal 9. helyén álló Olimpik Doneckben játszott, szerződése azonban január elsején lejárt.

A 187 centiméter magas labdarúgó korábban szerepelt a török Karabüksporban is, ott már volt csapattársa a másik új szerzeménynek, Gheorghe Grozavnak.

„Régóta keresünk belső védőt, hiszen arra a posztra mindössze három bevethető játékosunk volt eddig, közülük ketten, Ene Kornél és Teodorosz Beriosz ráadásul négy-négy sárga lappal rendelkeznek, tehát az eltiltás küszöbén állnak. A megoldást Anton Kravcsenko személyében találtuk meg, az ő szerződtetésével lezárultak a téli transzferek” – idézte a Kisvárda honlapja Révész Attila sportigazgatót.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Sztavrosz Cukalasz (görög, szabadon igazolhatóként, legutóbb Apollon Szmirnisz – Görögország), Délczeg Gergely (szabadon igazolhatóként),Gheorghe Grozav (román, Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Anton Kravcsenko (ukrán, szabadon igazolhatóként, legutóbb Olimpik Doneck – Ukrajna), Hugo Seco (portugál, szabadon igazolhatóként, legutóbb Irtis Pavlodar – Kazahsztán)
Kölcsönbe érkezők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Artem Milevszkij (fehérorosz-ukrán, Dinamo Breszt – Fehéroroszország), Vuk Mitosevics (szerb, Vojvodina – Szerbia), Temur Parcvanija (ukrán-grúz, szabadon igazolható), Rácz Ferenc (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jánvári Gábor

 

Legfrissebb hírek

A kisvárdai edző a lecserélt játékosáról: A többieket is húzta lefelé ezzel a negatív hozzáállással

Labdarúgó NB II
40 perce

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
16 órája

Kétgólos hátrányból fordított a Kisvárda, sorozatban nyolcadik győzelmét aratta

Labdarúgó NB II
19 órája

NB II: ahogy a híres nagybátyját, Luka Prsót is a gólszerzés élteti

Labdarúgó NB II
2025.04.11. 11:13

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

A korábbi horvát válogatott klasszis unokaöccse góllal mutatkozott be Kisvárdán

Labdarúgó NB II
2025.04.09. 12:19

NB II: vége a Barcika 14 meccses veretlenségének; idegenben nyert a Kisvárda és a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 18:55

Tovább menetel a Kisvárda a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 16:29
Ezek is érdekelhetik