NB I: Lovrencsics és Varga kiesése rányomta a bélyegét a játékunkra – Dibusz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.17. 09:50
Nem sikerült tizenegy pontos előnyre szert tennie a Ferencvárosnak a Mol Vidivel szemben a labdarúgó NB I tavaszi szezonja előtt, miután a fehérvári együttes az őszi szezonzárón 2–1-re nyert a zöld-fehérek ellen. A mérkőzésről és az idényről Dibusz Dénes beszélt az NSO Tv-nek. 



„Sajnos két sérülésünk is volt a mérkőzésen, a jobb oldalunk gyakorlatilag az első félidőben kidőlt
– mondtaDibusz Dénes.Ez nyilván rányomta a bélyegét a játékunkra, hiszen a korábbi mérkőzéseken is látható volt, hogy Lovrencsics és Varga között jól működik a páros kapcsolat. Az első félidőben a Vidi ránk erőltette az akaratát, nem nagyon tudtunk labdát járatni, kihozni a labdákat, nem tudtunk olyan kombinatív játékot nyújtani, amit az előző mérkőzéseken. A második félidőben többet volt nálunk a labda, a Vidinek nem is volt veszélyes helyzete, de egy labdavesztés után kontrából megszerezte a vezetést, és ezzel együtt a győzelmet is. Nekünk hiába voltak a meccs végén lehetőségeink, nem tudtuk befejezni az akciókat.”


„Sajnos két sérülésünk is volt a mérkőzésen, a jobb oldalunk gyakorlatilag az első félidőben kidőlt
– mondtaDibusz Dénes.Ez nyilván rányomta a bélyegét a játékunkra, hiszen a korábbi mérkőzéseken is látható volt, hogy Lovrencsics és Varga között jól működik a páros kapcsolat. Az első félidőben a Vidi ránk erőltette az akaratát, nem nagyon tudtunk labdát járatni, kihozni a labdákat, nem tudtunk olyan kombinatív játékot nyújtani, amit az előző mérkőzéseken. A második félidőben többet volt nálunk a labda, a Vidinek nem is volt veszélyes helyzete, de egy labdavesztés után kontrából megszerezte a vezetést, és ezzel együtt a győzelmet is. Nekünk hiába voltak a meccs végén lehetőségeink, nem tudtuk befejezni az akciókat.”

A Fradi a tabella élén telel, a zöld-fehérek kapusa arról is beszélt, mennyire elégedett a csapat őszi szezonbeli teljesítményével.

„Maradt ebben az őszben jó néhány pont, ugye Felcsúton és Szombathelyen is kikaptunk, ezek nagyon fájó vereségek. Emellett azt gondolom, a Vidi elleni mérkőzés is alakulhatott volna másképpen, de ma ennyire voltunk képesek. Összességében nem rossz az öt pont előny, de lehetett volna több is, akkor azért nyugodtabban tudtunk volna a szünetre menni. Azonban lehet, hogy jobb is ez így, nem kényelmesedik el a csapat, tudjuk, hogy végig kiélezett tavaszi szezon áll előttünk. A felkészülés alatt nagyon sokat fogunk dolgozni, a vezetőedzőnktől már többször is hallottuk, hogy nagyon várja ezt az időszakot, hiszen szezon közben érkezett, és a nyári felkészülést nem vele csináltuk végig. Biztos vagyok benne, hogy jól játszunk a tavasszal, picivel eredményesebben is, mint az ősszel, s akkor meglesz a bajnoki cím.”

LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ

Mol Vidi FC–Ferencváros 2–1(Hodzic 27., M. Scsepovics 66., ill. Petrjak 34.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2018–2019, 18. FORDULÓ
DECEMBER 15., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 2–0
Felcsút, Pancho ArénaPintér Csaba
418
Kisvárda–MTK 1–0
Kisvárda,Várkerti SporttelepRadványi Ádám
1175
Paks–DVTK 1–2

Paks, Városi Stadion

Németh Ádám
250
Haladás–DVSC 0–2
Szombathely, Haladás StadionKassai Viktor
1220
Honvéd–Újpest 2–2Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
1891
DECEMBER 16., VASÁRNAP
Mol Vidi–FTC 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Erdős József
6442
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS AZ ŐSZI SZEZON VÉGÉN
1. Ferencvárosi TC 18 12 3 3 36–15 +21 39
2. Mol Vidi FC 18 10 4 4 30–16 +14 34
3. Debreceni VSC 18 8 6 4 25–19 +6 30
4. Budapest Honvéd 18 8 5 5 21–15 +6 29
5. Újpest FC 18 7 7 4 21–14 +7 28
6. MTK Budapest 18 8 3 7 27–25 +2 27
7. Mezőkövesd Zsóry FC 18 6 6 6 25–23 +2 24
8. Paksi FC 18 5 7 6 22–25 –3 22
9. Puskás Akadémia FC 18 6 3 9 21–24 –3 21
10. Diósgyőri VTK 18 4 5 9 18–29 –11 17
11. Kisvárda 18 4 4 10 16–35 –19 16
12. Szombathelyi Haladás 18 2 3 13 13–35 –22 9
Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
10 órája

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
15 órája

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
15 órája

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28
Ezek is érdekelhetik