MTK: négy fiatal tehetség is a felnőttekkel tart az edzőtáborba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.29. 09:34
A labdarúgó NB I-es MTK felnőttcsapatával tart majd négy fiatal tehetség is a gárda törökországi edzőtáborába.

Mint ismert, az MTK januárban Törökországban edzőtáborozik két alkalommal is, a jelenlegiek szerint már hat felkészülési találkozót kötöttek le ezekre az időszakokra. Az egyesület honlapja szerint még egy meccs tervbe van véve, arról folynak az egyeztetések. januárban Törökországban edzőtáborozik két alkalommal is, a jelenlegiek szerint már hat felkészülési találkozót kötöttek le ezekre az időszakokra. Az egyesület honlapja szerint még egy meccs tervbe van véve, arról folynak az egyeztetések.

A kék-fehérek most a felkészülés kapcsán arról adtak tájékoztatást, hogy a január eleji edzőtáborba négy fiatal tehetség is meghívót kapott a felnőttcsapathoz: elutazik így a kerettel a 17 éves Varju Benedek, a szintén 17 éves Kapronczai Gergely, a 16 esztendős Zuigéber Ákos és a 18 éves Bidzilya Anton is.

Ők négyen egyaránt az U19-es együttesnél játszanak jelenleg, ám teljesítményükkel kiérdemelték, hogy az NB I-es kerettel tarthassanak Antalyába.

Az MTK eddig lekötött felkészülési mérkőzéseinek listája:
Január 8.: Genclerbirligi (török)
Január 11.:Greuther Fürth (német)
Január 19.:Zsetiszu (kazah)
Január 19.:Sabah (azeri)
Január 26.:Qabala (azeri)
Január 26.: Podbrezová (Zólyombrézó; szlovák)

Legfrissebb hírek

Válogatott meghívót kapott a Kecskemét remek formában lévő támadója

Labdarúgó NB I
38 perce

Lejárt a kifogások ideje Újpesten

Labdarúgó NB I
2 órája

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
12 órája

Robbie Keane: Egyértelműen változtatásokra van szükség

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 21:35

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:14

Bartosz Grzelak: Pedig az edzéseken jól dolgoznak a játékosok...

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 08:39
Ezek is érdekelhetik