MK: „Még a déli harangszó is elmaradt Sényőn a Fradi-meccs miatt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.05. 18:06
A labdarúgó Magyar Kupa 8. fordulójában az NB III-as Sényő a Ferencvárost fogadta (0–4). A hazaiak az első félidőben jobbak voltak, de a második félidő elején összeszedtek egy kiállítást, így a Ferencváros sima győzelemmel jutott tovább. Az NSO Tv stábja a mérkőzésen a szurkolókkal, utána pedig a hazaiak edzőjével beszélgetett.

A szurkolók elmondták: hatalmas dolog a Ferencváros ellen játszani, ez egyértelműen Sényő sporttörténelmének a része lett. Volt, aki szomszéd faluból jött, fradistának vallja magát, de a hazaiaknak szurkolt, ahogy rengetegen a környező településekről.

A csapat edzőjének, Fiumei Viktornak pedig az is átvillant az agyán, hogy becserélje magát a nagy mérkőzésre, melynek idejére a faluban megállt az élet.

MAGYAR KUPA
8. FORDULÓ (FŐTÁBLA, 3. FORDULÓ)
SÉNYŐ-CARNIFEX FC–FERENCVÁROS 0–4 (0–0)
Sényő, 2500
néző. Vezette: Németh Ádám (Medovarszki János, Punyi Gyula)
SÉNYŐ: Gagyi – Bodó, Klepács, Lakatos L. (Ruska, 75.), Phrakonkham – Fabu, Marics, Hadházi – Barcsay (Takács Á., 82.), Márton – Kristófi (Ács, 78.). Edző: Fiumei Viktor, Imrő László
FERENCVÁROS: Holczer – Csernik, Takács Zs., Otigba (Blazic, 64.), Heister (Georgijevics, 69.) – Csonka, Matías Rodríguez – Bőle, Rui Pedro, Petrjak – Finnbogason (Lovrencsics B., 64.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Finnbogason (11-esből, 0–1) az 50., Finnbogason (0–2) a 63., Georgijevics (0–3) a 75., Lovrencsics B. (0–4) a 91. percben
Kiállítva: Marics a 49. percben

A meccs eseményeit és összefoglalóját ide kattintva lehet elolvasni.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes kihagyta a büntetőt, ikszelt a Fulhammel a Man. United

Angol labdarúgás
1 órája

Duplázott a Rapid 19 éves támadója, Bolla végig a pályán volt az ETO elleni Kl-visszavágó előtt

Légiósok
1 órája

Magyar Kupa: kiesett a Haladás, nyolc gólt rúgott az ESMTK és a Siófok

Labdarúgó NB I
1 órája

Grealish gólpasszokat adott, Pickford büntetőt védett – győzelemmel debütált új stadionjában az Everton

Angol labdarúgás
3 órája

A paksi Silye Erik tudja, nagy pofont kapó csapat is lehet veszélyes

Labdarúgó NB I
11 órája

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
21 órája

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
22 órája

A végére kinyílt az olló – győzött a DVTK Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik