MK: A sényőiek nem szurkoltak szimpatikusan, de nem kell ezeket fölvenni – Otigba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.05. 14:50
A labdarúgó Magyar Kupa 8. fordulójában az NB III-as Sényő a Ferencvárost fogadta. A hazaiak az első félidőben jobbak voltak, de a második félidő elején összeszedtek egy kiállítást, így a Ferencváros sima győzelemmel jutott tovább. A mérkőzés után a hosszú sérüléséből visszatérő Otigba Kennethtel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Otigba Kenneth szerint a legfontosabb a továbbjutás volt, de persze örül annak, hogy hosszú idő után ismét pályára tudott lépni.

„Szerencsétlen időszak volt, de örülök, hogy újra tudtam játszani és segíteni a csapat. Már az NB I-re is fitt vagyok, a mester akár számolhat is velem, rajta múlik, hogy beállít-e.”

Otigba a videóban arról is beszél, hogy szerinte sok sényői néző nem szurkolt túl szimpatikusan.


MAGYAR KUPA
8. FORDULÓ (FŐTÁBLA, 3. FORDULÓ)
SÉNYŐ-CARNIFEX FC–FERENCVÁROS 0–4
(0–0)
Sényő,
Sényő Sportpálya. Vezeti: Németh Ádám (Medovarszki János, Punyi Gyula)
SÉNYŐ: Gagyi – Bodó, Klepács, Lakatos L. (Ruska, 75.), Phrakonkham – Fabu, Marics, Hadházi – Barcsay (Takács Á., 82.), Márton – Kristófi (Ács, 78.). A kispadon: Szabó, Fiumei, Ács, Ruska, Haburcsák, Takács. Edzők: Fiumei Viktor, Imrő László.
FERENCVÁROS: Holczer – Csernik, Takács Zs., Otigba (Blazic, 64.), Heister (Georgijevics, 69.) – Csonka, Matías Rodríguez – Bőle, Rui Pedro, Petrjak – Finnbogason (Lovrencsics B., 64.). A kispadon: Varga Á., Georgijevics, Böde, Sigér, Blazic, Gorriarán, Lovrencsics B. Vezetőedző: Szerhij Rebrov.
Gólszerző: Finnbogason (0–1) – 11-esből az 50., Finnbogason (0–2) a 63., Georgijevics (0–3) a 75., Lovrencsics B. (0–4) a 91. percben.
Kiállítva: Marics a 49. percben

A meccs eseményeit és összefoglalóját ide kattintva lehet elolvasni.

Legfrissebb hírek

Bajnokok Ligája: Ferencváros–Noa

Bajnokok Ligája
2 órája

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2 órája

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2 órája

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
3 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
4 órája

Xhaka Sunderlandben folytatja; szerződést bontott a volt válogatott védő a Sepsivel – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
7 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik