NB I: Mindent elmond, hogy a 89. percben volt egy helyzetünk – Feczkó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.03. 23:06
null
Nagy volt a küzdelem (Fotó: Micheller Szilvia)
A labdarúgó NB I 13. fordulójának rangadóján a Ferencváros hazai pályán 2–0-ra legyőzte az MTK Budapestet. A mérkőzés után a két vezetőedző, Szerhij Rebrov és Feczkó Tamás értékelt.

„Nagyon fontos minden találkozó – kezdte Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője. – Elmondtam a csapat tagjainak, hogy minden meccs egy küzdelem. Még hat ilyen küzdelem van hátra, úgyhogy elvárom a játékosaimtól, hogy így álljanak hozzá, ahogy ma tették.”

„Nem voltam elégedett a mérkőzés eleji teljesítménnyel, mivel nem úgy védekeztünk, ahogy azt edzéseken gyakoroltuk. Szerencsére az ellenfélnek nem volt annyi helyzete, azonban nehéz dolguk volt a fiúknak, mivel sokat birtokolta az MTK a labdát. De, csak hogy mondjak egy kis statisztikát, az európai kupákban a csapatok hatvan százaléka úgy nyerte meg a meccseit, hogy ők birtokolták kevesebbet a labdát” – majd az ukrán mester hozzátette, a következőkben sem számít könnyű összecsapásokra.

Az MTK Budapest trénere, Feczkó Tamás csalódottan értékelt a vereséget követően.

„Jól építettük a támadójátékunkat, de mindent elmond, hogy csak a 89. és a 91. percben volt egy helyzetünk és egy lehetőségünk. Bosszantó, hogy abszolút nem volt benne a góljuk a játék képében az első félidőben. Nagyon kevés labdát szereztünk a középső harmadban, és tovább nehezítette a dolgunkat támadásban, hogy négy belső védővel álltunk fel, így a szélső hátvédjeink játékát nem tudtuk kamatoztatni. Ritka, hogy egy csapat négy belső hátvéddel álljon fel, na meg az is, hogy mind a négy szélső védő kiesik.”

Legfrissebb hírek

Pintér Attila a játékvezetésről: Mi nem kaptuk meg azt, amit megkapott a többi csapat

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 21:45

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Simán nyert a Fradi a Fehérvár ellen, és egy lépésre van a bajnoki címtől

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 21:23

Feczkó Tamás a Honvéd veresége után: Szerintem csak a lelátón ülő játékosaim nem kaptak ma sárga lapot

Labdarúgó NB II
2025.05.13. 10:04

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 13:56

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

Hajnal Tamás: A Ferencvárosnak győztes DNS-e van

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:09

Révész Attila: Minket meg akarnak erőszakolni, de nincs elegendő magyar játékos

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 12:48
Ezek is érdekelhetik