Diósgyőr: a szurkolók elfogadták a tulajdonrészt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.10. 16:10
A Diósgyőr Szurkolók Közössége Egyesület elfogadta a miskolci önkormányzat kétszázalékos felajánlását a labdarúgóklubot működtető DFC Kft. kisebbségi tulajdonrészéből, egyúttal arról döntött, hogy a gazdasági társaság többségi tulajdonosának szintén kétszázalékos tulajdonrészére vonatkozó felajánlásról tárgyalásokat kezdeményez.

A miskolci önkormányzat szombati közleménye szerint az önkormányzat „indítványozza, hogy a DFC Kft. jövő heti taggyűlésén szülessen döntés az önkormányzati tulajdonrészről szóló felajánlás szurkolói kézbe történő átengedéséről”. A közleményben az áll, hogy a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának teljesítménye miatt „az önkormányzat kisebbségi tulajdonosként kezdeményezi, hogy ugyanezen a taggyűlésen a klub szakmai igazgatója számoljon be a történések okairól”.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere szeptember 28-án ajánlotta fel ingyenesen a szurkolóknak a kétszázaléknyi tulajdonrészt a kisebbségi tulajdonosként birtokolt 49 százaléknyi hányadból. A polgármesteri hivatal szóvivője akkor azzal indokolta a felajánlást, hogy az élvonalbeli csapat teljesítménye és sikertelensége miatt csalódott szurkolók számára „szinte feltárhatatlan, hogy a diósgyőri foci sportszakmai vezetése miért került 2018 őszére ilyen állapotba”, mert a döntéshozatali rendszer kizárólagosságon alapul, „a gazdasági-társasági döntéseket megalapozó információk fölött csak a többségi tulajdonos vagy a többségi tulajdonos éppen aktuális megbízottja rendelkezik”.

Legfrissebb hírek

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

A DVTK ifjú támadója, Babos Bence kulcsember lehet a Loki ellen is

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 09:28

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Gruber oldhatja meg Rossi gondjait? A DVTK gólszerzője így látja az ellenük duplázó csatárt

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:46

Robbie Keane: Az első félidőben kétszer is megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:14

Hiába a Diósgyőr kétgólos előnye, Gruber duplájával pontot mentett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 22:00

Több mint 40 éve nem látott sorozattal a háta mögött utazik a Diósgyőr az FTC-hez

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 13:26

Gera Dániel reménye: Esti kezdés, villanyfény, jó idő – kell ennél több?

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 10:18
Ezek is érdekelhetik