MLSZ: Csányi fellebbezése után büntettek a PAFC–Vidin történtek miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.30. 17:50
null
Az MLSZ végül megbüntetett két Mol Vidi-játékost is (Fotó: Koncz György)
Miután Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke megfellebbezte a független fegyelmi bizottság (FEB) első fokú döntését az NB I nyolcadik fordulójában lejátszott Puskás Akadémia–Mol Vidi FC meccs után kirobbant rendbontás ügyében, az MLSZ fegyelmi bizottsága október 30-ai ülésén újravizsgálta a történteket, s végül Anel Hadzicot és Marko Scsepovicsot is eltiltotta egy mérkőzésről.

Mint ismert, a felcsúti összecsapás a kapus Kovácsik Ádám sérülése miatt elhúzódott, és az Európa-liga-résztvevő bajnokcsapat 2–1-es hazai vezetésnél a 102. percben büntetőhöz, egyenlítési lehetőséghez jutott, Marko Scsepovics 11-esét azonban Braniszlav Danilovics hárította. Szőts Gergely játékvezető ezt követően lefújta a találkozót, az indulatok pedig elszabadultak: Anel Hadzic szólalkozott össze a felcsúti kispadon helyet foglalókkal, majd több csapattársa is csatlakozott hozzá – volt, aki nyugtatni akarta –, a csetepatéban egy pillanatra még Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője is a földre került.

A fegyelmi bizottság az első, csaknem kétórás ülésén azt állapította meg, „a hivatalos jegyzőkönyvek, a meghallgatások és a videofelvételek alapján egyértelmű, hogy ütés, rúgás, vagy más, a fegyelmi szabályzat alapján büntetendő erőszakos cselekmény nem történt, és ilyen irányú szándék sem volt megállapítható".

A fegyelmi bizottság tehát úgy határozott, hogy egyik klubot sem bünteti meg.

Ezt fellebbezte meg Csányi Sándor MLSZ-elnök október elején, az eljárás ennek érdekében másodfokon folytatódott, a FEB pedig a keddi ülésén úgy határozott, hogy Marko Scsepovicsot és Anel Hadzicot egy-egy mérkőzésről eltiltja. Varga József, a Puskás Akadémia futballistája ellen viszont megszüntette az eljárást.

További fegyelmi határozatok:

NB II

„Zsiga Ervin (Kaposvár) – mert amikor a labda játékon kívül volt, ellökte ellenfelét – a soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.”

NB III

„Hadházi Dávid (Sényő), mert amikor a labda játékon kívül volt, lefejelte ellenfelét, 4, Horváth Bálint (Mol Vidi FC II), mert földön fekvő ellenfelét megrúgta, 2, Kalamár Milán (Andráshida), mert amikor a labda játékon kívül volt, buktatta ellenfelét, szintén 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Imrő László technikai vezető (Sényő) mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1, Zabos Attila edző és Kiss József edző (mindkettő Putnok) – mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakoztak – mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2-2 soron következő NB III-as férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.”

Legfrissebb hírek

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
3 órája

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
14 órája

Wojciech Golla: Ötven százalék az esélyünk a győzelemre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:28

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

A Puskás Akadémiától vett kölcsön támadót az MTK

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:04
Ezek is érdekelhetik