MK: ebédidőben játszik a Fradi is – megvan a pontos menetrend

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.09. 08:25
null
Böde Dánielék szerda ebédidőben küzdenek meg a Sárvárral (Fotó: Tumbász Hédi)
A Magyar Labdarúgó-szövetség elkészítette a Magyar Kupa 7. fordulójának programját . A mérkőzések többsége szerda kora délután lesz.

A Magyar Kupa következő fordulóját a ZTE–DVTK összecsapás nyitja meg október 30-án kedden este 20 órakor. A többi találkozóra pedig másnap, szerdán kerül sor.

Többek között a Haladás, a Ferencváros, a Honvéd, a Kisvárda, a Mol Vidi, az MTK, a DVSC, a Vasas és a Nyíregyháza is 12.30-kor lép pályára.

A sort szerda este 20 órától az ETO FC Győr–Újpest FC mérkőzés zárja.

Érdekesség, hogy a szövetség adatbankja szerint a III. Kerület szerdán 12 órakor, a Vác pedig szintén aznap 12.30-tóla fővárosiak Kalap utcai sporttelepén rendezi meg MK-meccsét. Információink szerint a Vác–Mol Vidi összecsapásra biztosan máshol kerül sor.

A televízió a ZTE–DVTK és a Győr–Újpest meccset biztosan élőben adja, a további élő közvetítésekről egyelőre nincs hír.

A szokásoknak megfelelően a forduló záró mérkőzése után, élő televíziós közvetítés mellett az ETO Parkban lesz a legjobb 32 csapat mezőnyének sorsolása.

MAGYAR KUPA
7. FORDULÓ (FŐTÁBLA, 2. FORDULÓ)
Október 30., kedd

20.00 Zalaegerszegi TE FC (NB II)–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
Október 31., szerda
12.00: III. kerületi TVE (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II)
12.30: Szarvasi FC 1905 (Békés megye I.)–Szombathelyi Haladás
12.30: Sárvár FC (NB III)–Ferencváros
12.30: Jászberényi FC (NB III)–Budapest Honvéd
12.30: Gyöngyösi AK (NB III)–Kisvárda
12.30: Vác FC (NB II)–Mol Vidi FC
12.30: Vecsési FC (Pest megye I.)–MTK Budapest
12.30: Technoroll Teskánd KSE (Zala megye I.)–Debreceni VSC
12.30: Kazincbarcika (NB II)–Vasas FC (NB II)
12.30: Érdi VSE (NB III)–BSS Monor (NB II)
12.30: Lipót Pékség SE (Győr-Moson-Sopron megye I.)–FC Ajka (NB III)
12.30: FC Dabas (NB III)–Duna Aszfalt Tiszakécske VSE (NB II)
12.30: Budaörs (NB II)–Ceglédi VSE (NB II)
12.30: Sényő (NB III)–Makó FC (NB III)
12.30: Dabas-Gyón FC (Pest megye I.)–Pénzügyőr SE (NB III)
12.30: Balassagyarmati VSE (Nógrád megye I.)–Taksony SE (NB III)
12.30: Szekszárd UFC (NB III)–Budafoki MTE (NB II)
12.30: Iváncsa KSE (NB III)–Pápai Perutz FC (NB III)
12.30: Viadukt SE Biatorbágy (Pest megye I.)–Szentlőrinc SE (NB III)
12.30: Balatonlelle SE (Somogy megye I.)–Termálfürdő Tiszaújváros (NB III)
12.30: Füzesgyarmati SK (NB III)–THSE-Szabadkikötő (NB III)
12.30: Tarr Andráshida SC (NB III)–Nyíregyháza Spartacus (NB II)
12.30: Körmendi FC (Vas megye I.)–Soroksár SC (NB II)
12.30: Kalocsai FC (Bács-Kiskun megye I.)–BFC Siófok (NB II)
12.30: SZEOL SC (NB III)–Kaposvári Rákóczi (NB II)
15.00: Oroszlányi SZE (Komárom-Esztergom megye I.)–Sajóbábony VSE (NB III)
15.30: Ménfőcsanak ESK (NB III)–Mezőkövesd Zsóry FC
17.00: Csákvár (NB II)–Paksi FC
17.00: Dunaújváros (NB III)–Puskás Akadémia FC
17.00: Tatabányai SC (Komárom-Esztergom megye I.)–Békéscsaba Előre (NB II)
20.00: ETO FC Győr (NB II)–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Ha a rendes játékidő végén döntetlen az állás, kétszer tizenöt perces hosszabbítás, valamint szükség esetén tizenegyespárbaj következik.

A teljes versenykiírást ide kattintva olvashatják el.

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa-sorsolás: a Ferencváros a Békéscsabát fogadja a 16 közé jutásért

Labdarúgó NB I
4 órája

Lila-fehér öröm és bánat: a Kecskemét hosszabbításban kiejtette az Újpestet

Labdarúgó NB I
5 órája

Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

Labdarúgó NB II
5 órája

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
13 órája

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
14 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
15 órája

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:54

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:26
Ezek is érdekelhetik