Paks: megsérült a válogatott védő, négy-hat hetet hagy ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.06. 09:12
Megműtötték Szabó Jánost, a Paksi FC hatszoros válogatott védőjét, akit az NB I-es labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában lejátszott, Puskás Akadémia elleni mérkőzésen kellett kényszerűségből lecserélni.

„Sajnos a jobb térdemben porcproblémáim adódtak – mesélte Szabó a paksiak hivatalos honlapjának. – Múlt hét pénteken már meg is műtöttek, most pedig a varratokat vették ki. Jelenleg pihennem kell, de a következő héten már elkezdhetem a rehabilitációt. Az biztos, hogy több meccset kell kihagynom. Nem tudom, mikor térhetek vissza, hiszen ez függ majd a gyógyulásomtól is. Hivatalosan négy-hat hét a felépülés.”„Sajnos a jobb térdemben porcproblémáim adódtak – mesélte Szabó a paksiak hivatalos honlapjának. – Múlt hét pénteken már meg is műtöttek, most pedig a varratokat vették ki. Jelenleg pihennem kell, de a következő héten már elkezdhetem a rehabilitációt. Az biztos, hogy több meccset kell kihagynom. Nem tudom, mikor térhetek vissza, hiszen ez függ majd a gyógyulásomtól is. Hivatalosan négy-hat hét a felépülés.”

A Paks a Puskás Akadémia ellen szerezte meg szezonbeli első győzelmét, hazai pályán 3–2-re nyert. A legutóbbi fordulóban pedig, immár a hatszoros válogatott balhátvéd nélkül, 0–0-t játszott a Diósgyőr otthonában.

Legfrissebb hírek

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58

Bognár György szerint a védelemben biztosan lesz változás a CFR ellen

Európa-liga
2025.07.16. 20:55

Bemutatták a Paks legújabb mezeit

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 13:16

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
2025.07.09. 18:22

Bevált recept: dobogót ért a paksiak kiemelkedő támadójátéka

Labdarúgó NB I
2025.06.22. 10:01

Kosztasz Flevarakisz távozik a paksi kosárlabdacsapattól

Kosárlabda
2025.06.12. 20:05

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Döntetlent játszott Debrecenben, és már biztosan bronzérmes a Paks az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 18:36
Ezek is érdekelhetik