OTP Bank Bozsik-program: 900 gyermek rúgta a labdát Telkiben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.23. 12:19
Mintegy kilencszáz gyermek rúgta a labdát Telkiben, a Magyar Labdarúgó-szövetség ugyanis szombaton rendezte a hagyományos tanévnyitóját az OTP Bank Bozsik-program, valamint a középiskolásoknak megrendezett Fair Play Cup résztvevőinek.

Az óvodás és az alsó tagozatos iskolás csoportok a Grassroots Fesztiválon vettek részt, míg az idősebbek tornarendszerben versengtek egymással.

Mintegy kilencszáz gyermek rúgta a labdát Telkiben (Fotó: Koncz György)
Mintegy kilencszáz gyermek rúgta a labdát Telkiben (Fotó: Koncz György)

A gyerekek korábbi, illetve jelenlegi játékosokkal találkozhattak, a díjakat pedig többek között Nyilasi Tibortól, továbbá Dunai Antaltól vehették át.

Mintegy kilencszáz gyermek rúgta a labdát Telkiben (Fotó: Koncz György)
Mintegy kilencszáz gyermek rúgta a labdát Telkiben (Fotó: Koncz György)

A foci mellett a fiatalok fogászati szűrésen is részt vehettek, valamint egy különleges műszer segítségével a lövésük erősségét is lemérhették.

Legfrissebb hírek

Szorít a határidő – milliárdokat bukhatnak a csapatok, ha nem követik az MLSZ ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 18:35

U21-es válogatott: először együtt a keretben Yaakobishviliék

Magyar válogatott
2025.05.21. 17:18

Csiki Anna: A siker az sokakat elvesz tőled

Magyar válogatott
2025.05.21. 12:28

A magyar futball érdeke – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.20. 23:45

Elkészült az NB I záró fordulójának pontos programja

Labdarúgó NB I
2025.05.19. 11:08

Súlyos büntetést szabott ki az UEFA a magyar–török NL-meccsen történtek miatt

Magyar válogatott
2025.05.17. 13:06

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

Több mint másfél milliós büntetést kapott szurkolói rendbontások miatt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 09:30
Ezek is érdekelhetik