FTC–Újpest: Ez nem csak egy meccs, sokkal több annál – Vignjevics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.28. 08:05
null
Az Újpest gőzerővel készül a derbire (Fotó: Koncz György)
„Jó hangulat, jó meccs és Újpest-győzelem” – ezt várja a szombati, Fradi elleni rangadótól Nebojsa Vignjevics, a lila-fehérek szerb vezetőedzője, aki már öt éve irányítja az újpestieket, így bőven van tapasztalata a derbik terén.

„Teljesen másképp készítem fel már magamat és a csapatot is, mint öt évvel ezelőtt az első derbimre. Akkor csak elképzeléseim voltak, hogy mire számíthatok. Tudtam, hogy nagy meccs lesz, de akkor még nem éreztem, miről beszél mindenki. Most már tudom, mire számíthatunk: sok érzelemre, sok izgalomra és remek hangulatra. Az alapján, amit az elmúlt öt évben láttam, már tudom, ez nem csak egy meccs, ez annál sokkal több” – mondta a Digi Sport híradójának Nebojsa Vignjevics.

Az Újpest csapatkapitánya szó szerint lázasan készült a derbire.

„Sajnos elkaptam egy kisebb vírust, amely szerencsére hétfőn-kedden átment rajtam. Szerda óta a csapattal együtt tudok edzeni, szóval minden rendben van innentől kezdve, és teljes erőmmel a Fradi elleni meccsre készülök. A derbire, amely nemcsak a három pontról, hanem kicsit többről szól” – fogalmazott Litauszki Róbert.

Alassane Diallóra sérülés miatt nem számíthat az Újpest trénere, Novothny Soma viszont készen áll. A csatár a negyedik derbijére készül, s a korábbiakról jó emlékei is akadnak.

„A legutóbbi meccs nulla-nulla lett itt a Szusza Ferenc Stadionban, de az első derbimen gólt tudtam szerezni, sajnálom, hogy ott nem sikerült megszerezni a győzelmet (2–2 lett a vége – a szerk.). Remélem, hogy ez lesz az első derbim, amelyet megnyerünk” – mondta Novothny a Sport24-nek.

A tabellán jelenleg 7. Újpest a listavezető otthonában lép pályára, ahol biztosan pokoli lesz a hangulat.

„Hallottuk, hogy mennyi jegyet eladtak, tudjuk, hogy óriási futballhangulat lesz, de mi is ezt szeretjük, úgyhogy nagyon örülünk ennek. Azt is tudjuk, hogy sok újpesti lesz, biztos vagyok benne, hogy felveszik a csatát a hangorkánban, és reméljük, hogy tényleg meg tudjuk őket ajándékozni egy győzelemmel” – tette hozzá Novothny.

Az Újpest a Magyar Kupában a Bátaszék elleni 7–1-es győzelemmel hangolt a következő bajnoki fordulóra.

„Volt egy jó kis mérkőzésünk, ami nem mérvadó egyébként, de az elmúlt meccsek a bajnokságban szerencsére már úgy alakultak, ahogy szerettük volna – mondta Litauszki. – Ha eredményben nem is feltétlen mutatkozott meg, de a mutatott játékban már lehetett látni, hogy mi az elképzelés, mi volt a tavalyi játékszisztéma. Én ezt szeretném, hogy továbbvigye a csapat, és hosszú idő után újra legyőzzük a Groupamában a Fradit (erre legutóbb 2015-ben volt példa – a szerk.).”


NB I, 2018–2019, 9. FORDULÓ
SZEPTEMBER 29., SZOMBATHELYSZÍN
17.00: Puskás Akadémia–Bp. Honvéd
Felcsút, Pancho Aréna
17.00: Haladás–Paksi FC (Tv: M4 Sport)Szombathely, Haladás Stadion
17.00: MTK Budapest–MezőkövesdBudapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
17.00: Debreceni VSC–KisvárdaDebrecen, Nagyerdei Stadion
19.30: FTC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
SZEPTEMBER 30., VASÁRNAP
18.00: Diósgyőri VTK–Mol Vidi (Tv: M4 Sport)Miskolc, DVTK Stadion
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 8 6 2 18– 6 +12 20
2. Budapest Honvéd 8 5 1 2 12– 6 +6 16
3. MTK Budapest 8 4 1 3 11–13 –2 13
4. Mol Vidi FC 7 3 3 1 15– 7 +8 12
5. Mezőkövesd Zsóry FC 8 3 2 3 12–10 +2 11
6. Paksi FC 8 2 4 2 10– 9 +1 10
7. Újpest FC 7 2 4 1 6– 6 0 10
8. Debreceni VSC 8 2 4 2 9–10 –1 10
9. Kisvárda 8 2 2 4 7–14 –7 8
10. Diósgyőri VTK 8 1 3 4 7–14 –7 6
11. Puskás Akadémia FC 8 1 2 5 9–14 –5 5
12. Szombathelyi Haladás 8 1 2 5 10–17 –7 5

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
8 órája

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
13 órája

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

Női NB I: hengerelt a Ferencváros az elhalasztott meccsen

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 15:37

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23
Ezek is érdekelhetik