Vasas: fordulat, megállapodtak a Kubala Akadémiával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.13. 20:57
Ismét a Vasas Kubala Akadémia a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas FC utánpótlásbázisa, erről előbbi a hivatalos honlapján megjelent közleményben számolt be.

Májusban megírtuk, hogy a jövőben nem működik együtt a Vasas FC és az akkor még élvonalbeli labdarúgócsapat utánpótlását adó Vasas Kubala Akadémia. A partnerség megszűnésével a Vasas FC egy új partner, a Gerrzo Kft. bevonásával kívánta teljesíteni a 2018–2019-es szezon licenckövetelményeit.Májusban megírtuk, hogy a jövőben nem működik együtt a Vasas FC és az akkor még élvonalbeli labdarúgócsapat utánpótlását adó Vasas Kubala Akadémia. A partnerség megszűnésével a Vasas FC egy új partner, a Gerrzo Kft. bevonásával kívánta teljesíteni a 2018–2019-es szezon licenckövetelményeit.

A problémára végül sikerült megoldást találni, június 15-én a Vasas SC, a Vasas FC és a Vasas Akadémia Kft. egyaránt aláírta az új együttműködési megállapodást, így tovább folytatódik az évek óta tartó partnerség. Mindez a napokban hivatalossá vált, a Vasas FC klublicencében – az MLSZ szabályzatának megfelelve – újra a Vasas Kubala Akadémia szerepel megnevezett utánpótlásbázisként.

Legfrissebb hírek

Erős Gábortól nem csodát várnak, de a Vasasnál a kötelező feladatot is nehéz lesz teljesíteni – NB II-es felvezetés, 14. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.24. 17:36

Két támadóját is kölcsönadta a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 16:35

Hét játékosát is kitette az első csapat keretéből a Vasas – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 17:45

Női kézilabda NB I: kialakult a Vasas kerete a következő idényre

Kézilabda
2025.06.20. 12:22

Birkózás: Sillei Janka még mindig veretlen a korosztályos Eb-ken

Utánpótlássport
2025.06.16. 14:40

Erős Gábor lett a Vasas vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.05. 17:14

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Döntetlen Angyalföldön, a Honvéd a másodosztályban tartotta a Vasast!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:37
Ezek is érdekelhetik