Újpest: hamarosan eldől, hol folytatja Windecker József

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.05. 14:23
Mint beszámoltunk róla, az Újpest FC-től a nyáron távozó Windecker József nagyon jó benyomást tett a belga Royal Antwerp vezetőedzőjére, Bölöni Lászlóra a néhány héttel ezelőtti tesztjáték során. Ám eldőlt, hogy nem köt szerződést a belga klubbal – erről a játékos menedzsere, Panicos Makedonas beszélt a Nemzeti Sport Online-nak.

„Különböző okok miatt Windecker József nem lesz a Royal Antwerp játékosa, de továbbra is több ajánlatunk van” – fogalmazott a középpályás menedzsere, Panicos Makedonas.Panicos Makedonas.

„Tettek ajánlatot magyar klubok is, de van lehetősége Windeckernek Ciprusról, Görögországból, Lengyelországból, Romániából és Izraelből is. Az egyeztetések még folynak, hamarosan eldőlhet, hol folytatja a pályafutását” – fogalmazott a 25 éves játékos képviselője. Windecker szerződése a nyáron lejárt Újpesten, így a kérőknek csak a futballistával kell egyezségre jutniuk.

Az NSO úgy értesült, hogy a felsorolt országok mellett Svédországból is van érdeklődő, az élvonalban 18-szoros bajnok IFK Göteborg részéről.

 

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik