NB I: lekörözheti a nagy márkák technológiáit a 2Rule – lapszemle

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.07. 08:49
A labdarúgó NB I három csapata, a Puskás Akadémia, a Haladás és a DVTK is 2Rule-mezben lép pályára, de a magyar cég szeretne bemutatkozni kosárlabdában, kézilabdában és vívásban is. Az olimpiai csapat öltöztetése nagy megtiszteltetés lenne, ám Tokióban erre még nem kerül sor, nyilatkozta Kővári Ágnes vezérigazgató az Origónak.
Kővári Ágnes egyedi, magyar designerek által megálmodott kollekcióban gondolkodott (Fotó: Török Attila)
A KÉPGALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Kővári Ágnes egyedi, magyar designerek által megálmodott kollekcióban gondolkodott (Fotó: Török Attila) A KÉPGALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

 

Miután hosszú éveken át magyar sportcsapatokkal dolgozott és sportszereket forgalmazott, 2016 elején fogant meg az ötlet Kővári Ágnes fejében, hogy el kellene indítani a magyar sportmezek gyártását.

„A magyar sportolók sokszor egy-egy külföldi ország csapatának tervezett szerelést kaptak, csak éppen más színben. És nemcsak arról van szó, hogy miben játszik egy-egy válogatott, hanem arról is, hogy miért nem figyeltek a szurkolókra, miért nem jutott nekik saját kollekció, kifizethető áron. Nem árulok el nagy titkot, hogy az akkori szövetségi kapitányunk – jól ismerve, hogy megy ez Németországban – furcsállta leginkább a helyzetet. Ez volt az a pont, amikor elhatároztam, hogy a nagy nemzetközi cégek helyett megcsináljuk mi, magunk” – nyilatkozta a 2Rule vezérigazgatója az Origónak.

Úgy vélte, nem szabad megelégedni a szomszédos országok által bejárt könnyebb úttal, a „co-brandinggel”, hanem egyedi, magyar designerek által megálmodott kollekcióban kell gondolkodni, ráadásul magyar munkahelyteremtéssel.

 

Jelenleg három NB I-es labdarúgócsapat játszik 2Rule mezben, a Puskás Akadémia, a Haladás és a DVTK. de kosárlabdában, kézilabdában, vívásban is szeretnének bemutatkozni: a veszprémi kosárlabdacsapat, a ceglédi, egri kézilabdázók is 2Rule mezben játszanak hamarosan.

Kővári Ágnes elmondta, Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia elnöke, mielőtt igent mondott arra, hogy pénzügyi befektetőként beszáll a vállalkozásba, egy éven keresztül figyelte a tevékenységüket és meghallgatta a terveiket. „Megmutattuk neki, hogy a magyar sport mennyire kiszolgáltatott a külföldi sportszergyártóknak, nekünk pedig új ötleteink voltak. Az utolsó pillanatig, az NB I nyitányáig dolgoztunk a megjelenésükön. Mindennek stimmelnie kellett, picit ki is futottunk az időből. A hagyományaikhoz igazodó, versenyképes, árszínvonalban megfelelő terméket szerettünk volna kínálni nekik.

Azt nem gondolta volna, hogy a 2Rule bevezetése ekkora vihart kavar majd. „Nem tudom elképzelni, hogy Lengyelországban bárki azért támadna meg egy vállalkozást, mert a lengyeleknek szeretne valamit létrehozni. Mi itt szeretnénk adót fizetni, itt szeretnénk munkahelyeket teremteni. Ha csak egyetlen embernek adunk munkát, már megérte az egész. És már most több száz potenciális munkavállalóról beszélhetünk és a vidéki vállalkozások bevonásáról.”

Hozzátette, egy szegedi varroda évek óta a legnagyobb márkáknak gyárt olyan technológiával, amely világszinten kiemelkedő. „Most már a Magyar Sportmárka Zrt. is szerződött velük, 250 varrónő segít megvalósítani az álmainkat. Olyan technológiai fejlesztés van a birtokukban, melyet a Szegedi Tudományegyetemmel közösen fejlesztettek ki, amellyel lekörözhetjük a nagy márkák technológiáit.”

 

A 2020-as tokiói nyári olimpián és paralimpián a magyar csapat még nem 2Rule-kollekcióban szerepel, de nagy megtiszteltetés lenne, ha később ilyen lehetőséget kapna.

A Hertha magyar edzőjét, Dárdai Pált könnyű volt az ügy mellé állítani. „Dárdai Pál és családja Magyarország-párti emberek. A szó legszebb és legnemesebb értelmében. Annak ellenére, hogy évek óta Németországban élnek, nem kellett sokáig győzködnöm. 14 éve ismer, tudja, hogy lelkiismeretesen végzem el a rám bízott feladatokat. Két beszélgetés után igent mondott.”

Legfrissebb hírek

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Szappanos Péter: Inkább most legyen hullámzó a játékunk, mint a tavasszal

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 10:56

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

A Puskás Akadémia volt támadója Szon és Lloris csapattársa lett

Minden más foci
2025.08.27. 07:37

Kovácsréti Márk: Ezek a legfontosabb bajnoki mérkőzések!

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 10:36

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:17
Ezek is érdekelhetik