Kisvárda: kezdeményezik a 4 hónapra eltiltott légiós szerződésének felbontását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.16. 18:14
A Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila a klub hivatalos honlapjának elárulta: kezdeményezik a négy hónapra eltiltott Anton Sinder szerződésének egyoldalú felbontását.

Mint ismert, az NB I abszolút újoncának, a Kisvárdának a légiósa, Anton Sinder a Ferencváros elleni stadionavató mérkőzésen kapott piros lapot, miután fenyegetően a játékvezető arcába ordított, fejelő mozdulatot tett felé és a homlokuk is összeért.a Ferencváros elleni stadionavató mérkőzésen kapott piros lapot, miután fenyegetően a játékvezető arcába ordított, fejelő mozdulatot tett felé és a homlokuk is összeért.

Révész Attila szakmai igazgató már a mérkőzés után elárulta az NSO Tv-nek, hogy száműzik az első keret csapatából a játékost, aki végül az U17-esekhez került.

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága annak rendje és módja szerint 4 hónapra el is tiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, ami azt jelenti, hogy decemberig még az U17-es edzéseket sem látogathatja.

„Ezek után nem maradt más, mint hogy csütörtökön Anton Sindert felmentettük a munkavégzés alól, hiszen a határozat alapján a szervezett edzésektől is eltiltották őt. Kezdeményezzük továbbá szerződésének egyoldalú felbontását" –jelentette ki Révész.

Legfrissebb hírek

Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

Labdarúgó NB II
5 órája

Válogatott meghívót kapott a Kecskemét remek formában lévő támadója

Labdarúgó NB I
6 órája

Lejárt a kifogások ideje Újpesten

Labdarúgó NB I
8 órája

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
18 órája

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
20 órája

Robbie Keane: Egyértelműen változtatásokra van szükség

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 21:35

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21
Ezek is érdekelhetik