Játékossors: a BLSZ I-be igazolt a Kisvárdáról távozó volt újpesti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.02. 07:52
Az előző szezonban az NB II-ben ezüstérmes Kisvárdához tartozó Vermes Krisztián a budapesti első osztályban folytatja pályafutását.

A 33 esztendős védőnek – aki korábban tíz évig volt az Újpest FC játékosa – az előző szezon végén lejárt a szerződése az élvonalba feljutó Kisvárdával, s a klub honlapján az állt, Vermes visszavonul. A hatszoros válogatott futballista azonban meggondolta magát, s a BLSZ I előző kiírásában nyolcadik helyen végző Unione FC-be igazolt át (korábbi újpesti csapattársai közül itt futballozik például Freud Gábor, Lettrich Dániel vagy Szabó Bence).

Vermes már be is mutatkozott a fővárosi zöld-feketéknél: a Magyar Kupa budapesti selejtezőjének első fordulójában az Unione az NB III-as III. Kerület pályáján 1–1-re végzett a szintén BLSZ I-es Testvériséggel, ám tizenegyesekkel búcsúzott. Vermes kezdőként 74 percet töltött a pályán. lejárt a szerződése az élvonalba feljutó Kisvárdával, s a klub honlapján az állt, Vermes visszavonul. A hatszoros válogatott futballista azonban meggondolta magát, s a BLSZ I előző kiírásában nyolcadik helyen végző Unione FC-be igazolt át (korábbi újpesti csapattársai közül itt futballozik például Freud Gábor, Lettrich Dániel vagy Szabó Bence).

Vermes már be is mutatkozott a fővárosi zöld-feketéknél: a Magyar Kupa budapesti selejtezőjének első fordulójában az Unione az NB III-as III. Kerület pályáján 1–1-re végzett a szintén BLSZ I-es Testvériséggel, ám tizenegyesekkel búcsúzott. Vermes kezdőként 74 percet töltött a pályán.

A korábban Hollandiában légióskodó bekk a 2017–2018-as évadban hét NB II-es bajnokin lépett pályára (mindig kezdőként), ám tétmeccsen szeptember óta nem játszott.

Legfrissebb hírek

DVSC: Domingues akár a Konferencialiga döntősénél is kiköthet – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
19 órája

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 16:30

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 12:20

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:34

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:27
Ezek is érdekelhetik