Honvéd: N'Gog úgy érzi, jó helyre került a kispestieknél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.10. 15:59
null
Két évre írt alá a Honvédhoz (Fotó: honvedfc.hu)
A pénteki nap híre a hazai futballban, hogy a Honvéd két évre szóló szerződést kötött a korábbi francia utánpótlás-válogatott támadóval, David N'Goggal, aki a Liverpool, a Bolton és a Swansea színeiben összesen 99 PL-meccsen lépett pályára, s ezeken 12 gólt szerzett. A támadó a Pool utánpótlásában többek között Pölöskei Zsolttal is együtt szerepelt, akivel most ismét csapattársak lettek. Többek között róla, s arról is beszélt a Honvéd hivatalos honlapjának, hogy miképpen került a kispestiekhez.

Az utolsók közt hagyta el a pályát a Budapest Honvéd péntek délelőtti edzése végén David N'Gog, mivel az újonnan igazolt csatár előbb még a kapura lövéseket gyakorolta, majd Nagy István erőnléti edzővel különböző labdás feladatokat végzett, amelyek egyben a fizikai képességek javítását is szolgálták.

„Május végén járt le a szerződésem Skóciában, utána is edzettem, de azért jól jönnek a plusz gyakorlások. Azon leszek, hogy minél gyorsabban megfelelő állapotba kerüljek, hogy segíteni tudjak a csapatnak” – mondta a klub hivatalos honlapjának a 29 esztendős támadó.

David N’Gog mosolyogva jegyezte meg, emlékszik még Liverpoolból Pölöskei Zsoltra, s örül, hogy egy ismerőssel is találkozott az együttesnél. A Honvéd középpályása mellett Gulácsi Péterrel és Németh Krisztiánnal is szerepelt együtt az angol sztárklubban, tehetséges futballistaként emlékszik vissza rájuk, akikből jó játékosok lettek.

„A Ross Countynál lejárt a szerződésem, és a Honvéd szimpatikus ajánlatot tett, tetszett, amit hallottam a klubról, a céljairól, ráadásul komoly hagyományai is vannak – folytatta David N'Gog. – Az első néhány edzés tapasztalata alapján erős a Honvéd kerete, remek stábbal dolgozhatok együtt, bízom benne, hogy sikeresek leszünk. Tudom, hogy az utóbbi időben nem játszottam olyan szintű gárdákban, mint pályafutásom elején, ez előfordul a futballban, ennek ellenére mindennap azon dolgozom, hogy még jobb legyek és segíteni tudjam a csapatomat.”

Legfrissebb hírek

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
9 órája

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Felőrölte a Honvéd a mindenre elszánt Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:31

Egyéves kitiltással is számolhat, aki az MLSZ elnökét sértegeti

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 16:43

Honvéd: a 20 éves tehetség külföldre igazolt, a 15 éves profi szerződést köt

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 10:23

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 11:03
Ezek is érdekelhetik