NB I: Meszhi Magyarországon folytatja, 97-es számú mezben

Vágólapra másolva!
2018.07.13. 17:38
Mihajlo Meszhi személyében ukrán védekező középpályást igazolt a Mezőkövesd – tudtuk meg az NB I-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról.

A grúz származású Mihajlo Meszhi (angol átírásban: Mykhaylo Meskhi) az ukrán élvonalból tavasszal kieső FK Sztaltól érkezett, és három évre szóló szerződést írt alá a mezőkövesdiekkel.

„Nagyon örülök a mezőkövesdi lehetőségnek, egy új országot, egy új kultúrát ismerhetek meg, nem mellesleg pedig egy olyan csapatba igazolhattam, amelynek szemmel jól látható stílusa van – idézi a klubhonlap Meszhit. – Már a télen, amikor edzőmeccset játszottunk a Mezőkövesddel, feltűnt, hogy az új klubom törekszik arra, hogy folyamatosan náluk legyen a labda, játékuk a labdabirtoklásra, illetve a sok passzra épül. Ez a játékfilozófia, bevallom, nagyon tetszik nekem, így kíváncsian várom a következő három évet. Sok jót hallottam a szurkolókról is, remélem, a szezon során sokszor ünnepelhetünk majd együtt a győztes meccsek után.”

Az 1997-ben született védekező középpályás – akire még a téli törökországi edzőtáborban figyelt fel a klub – a 97-es számú mezben lép majd pályára.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Egyed Balázs (Putnok FC), Mihajlo Meszhi (ukrán, FK Sztal – Ukrajna), Patrick Mevoungou (kameruni, Puskás Akadémia), Nagy Richárd (Vác FC), Szakály Dénes (Paksi FC, szabadon igazolhatóként), Szappanos Péter (ZTE FC), Vajda Sándor (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők: Silye Erik (Ferencváros – legutóbb kölcsönben Soroksár)
Kölcsönből visszatérők: Csirmaz István (Szolnoki MÁV), Peter Sulek (szlovák, MFK Karviná – Csehország, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:Bognár István (MTK Budapest, szabadon igazolható), Fótyik Dominik (Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként), Gohér Gergő (szabadon igazolható), Horváth Tamás (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Misák Patrik (szlovákiai, szabadon igazolható), Murai Márk (kazincbarcikai kölcsön után szabadon igazolható), Fabrice Onana (kameruni, szabadon igazolható), Tarczy Pál (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Baracskai Roland (ETO FC Győr), Novák Csanád (ZTE FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Koszta Márk

 

 

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
41 perce

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik