NB I: a védő gondolkodás nélkül aláírt a Mol Vidi FC-hez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.15. 13:22
Az NB II-be süllyedő Vasastól a címvédő Mol Vidi FC-hez igazolt a négyszeres válogatott bal oldali védő, Hangya Szilveszter, aki új csapata honlapján felidézte karrierje eddigi állomásait, és azt, hogy miért féltették őt sokan a Danko Lazoviccsal történő találkozástól.

„Úgy gondolom, a bajnokhoz az ember csukott szemmel is aláír, úgyhogy én sem gondolkodtam egy percet sem, amikor jött a lehetőség. Tudom, hogy nagyon nehéz lesz beverekednem magam a csapatba, hiszen az ország talán legjobb balhátvédjével kell felvennem a versenyt, de úgy vélem, ebből a versenyhelyzetből a Vidi csak profitálhat, ahogy én is, hiszen ez mindenképp a fejlődésemet fogja szolgálni. Nagyon furcsa volt azt tapasztalni, hogy micsoda különbségek vannak a Vasas és a Vidi között. Az ember úgy érzi magát, mintha külföldön lenne. Kiváló körülmények közt készülhetünk, tökéletes pályákon edzünk mindennap, és a csapatot körülvevő stáb is nagyon profi” – idézi Hangya Szilvesztert új együttesének honlapja, az új néven is a régi profizmussal dolgozó molvidi.hu.Hangya Szilvesztert új együttesének honlapja, az új néven is a régi profizmussal dolgozó molvidi.hu.

„Tavaly tavasszal Felcsúton játszottunk egymás ellen, és egy teljesen ártalmatlan szituációt követően mindkettőnket kiállított Szabó Zsolt. Nekem ráadásul egymás után kétszer is felmutatta a piros lapot (nevet). A fegyelmi tárgyaláson találkoztam Dankóval, és csak jót nevettünk az egészen, a mai napig nem tudjuk, miért lettünk kiállítva. Később egyébként volt alkalmam tisztázni a helyzetet a játékvezetővel is, aki utólag elnézést kért, ő ugyanis úgy látta, hogy én megütöttem Lazovicsot, de a videofelvételek alátámasztották, hogy ilyenről szó nem volt, és a fegyelmi tárgyalást követően meg is felezték a négy meccsre szóló eltiltásomat. Amikor itt a Vidiben először találkoztam Dankóval, egymásra néztünk, és elnevettük magunkat, majd lepacsiztunk, szóval semmiféle tüske nincs egyikünkben sem” – nyilatkozta a szorgalmas védő a Lazovics-afférról, a teljes interjú ITT olvasható el.

A 24 éves Hangya játékjogának értékét a Transfermarkt 600 ezer euróra teszi.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik