Mezőkövesd: visszatért az NB II-be a védő – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.04. 21:43
Az NB II legutóbbi idényében 17. helyen végző Kazincbarcika bejelentette Fótyik Dominik érkezését.

A 27 éves védőnek lejárt a szerződése az élvonalbeli Mezőkövesden, így szabadon igazolható játékosként tért vissza Barcikára. A szlovákiai játékosnak a Kazincbarcika volt az első magyarországi klubja, Fótyik a 2012–2013-as idényben volt a borsodiak futballistája.

Fótyik az élvonalban Kecskeméten és Mezőkövesden játszott. A 2017–2018-as évadban öt NB I-es találkozón játszott a kövesdiek színeiben, összesen egy gólt szerzett, vállsérülés miatt áprilistól nem tudott pályára lépni.

Fótyik az élvonalban Kecskeméten és Mezőkövesden játszott. A 2017–2018-as évadban öt NB I-es találkozón játszott a kövesdiek színeiben, összesen egy gólt szerzett, vállsérülés miatt áprilistól nem tudott pályára lépni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Egyed Balázs (Putnok FC), Patrick Mevoungou (kameruni, Puskás Akadémia, Nagy Richárd (Vác FC), Szakály Dénes (Paks, szabadon igazolhatóként), Szappanos Péter (ZTE FC), Vajda Sándor (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők: Silye Erik (Ferencváros – legutóbb kölcsönben Soroksár)
Kölcsönből visszatérők: Csirmaz István (Szolnoki MÁV, ?), Murai Márk (Kazincbarcika, ?), Peter Sulek (szlovák, MFK Karviná – Csehország, ?),
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Baracskai Roland (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Bognár István (MTK Budapest, szabadon igazolható), Fótyik Dominik (Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként), Gohér Gergő (lejár a szerződése, szabadon igazolható), Misák Patrik (szlovákiai, lejár a szerződése, szabadon igazolható), Fabrice Onana (kameruni, lejár a szerződése, szabadon igazolható), Tarczy Pál (lejár a szerződése, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Novák Csanád (ZTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Koszta Márk

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők: Fótyik Dominik (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Krausz Raul (román, ASU Poli – Románia), Lukács Raymond (román-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Olasz Dénes (Szolnoki MÁV FC), Sergiu Oltean (román-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Toma György (ukrajnai, Kisvárda, legutóbb kölcsönben Cigánd), Tóth László (Szolnoki MÁV FC)
Távozók: Boros Gábor (Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Engel Alex (szabadon igazolható), Hegedűs Dávid (Kaposvár), Kristófi Sándor (szabadon igazolható), Lőrincz Patrik (Eger SE), Murai Márk (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Orovecz Ádám (Balmazújváros – kölcsönből vissza), Raul-Ioan Palmes (román, Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Sigér Ákos (Cegléd, szabadon igazolhatóként)

Legfrissebb hírek

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Négy hónap után kapott ki a Kövesd, az évadban először nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 19:25

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik