DVSC: rutinos védőt igazoltak, legutóbb a Slovanban játszott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.11. 14:03
A DVSC két esztendőre szóló szerződést kötött a 29 éves, többszörös utánpótlás- és egyszeres szlovák válogatott labdarúgóval, Erik Cikossal – tudtuk meg a debreceni NB I-es labdarúgóklub hivatalos honlapjáról.

Erik Cikos a szombati, Kisvárda elleni edzőmérkőzésen már pályára lépett a Loki színeiben, és teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot. A Szlovákiában született, 182 centiméter magas játékos a védelem mindkét szélén bevethető.

Eddigi pályafutása során rövid ideig Lengyelországban (Wisla Kraków), Olaszországban (Monopoli) és Skóciában (Ross County) is játszott, legutóbb a Slovan Bratistava labdarúgója volt.

A szlovák élvonalban 108 alkalommal lépett pályára, a legutóbbi szezonban 11-szer kapott szerepet. Karrierje során 9 BL-selejtezőn, és 8 Európa-liga mérkőzésen játszott – összegez a dvsc.hu.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bódi Ádám
(Videoton – kölcsön után végleg), Erik Cikos (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia), Haris Attila (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők:Szécsi Márk (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők: Bokros Tibor (Balmazújváros, ?), Kerekes Krisztián (Ceglédi VSE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Kóródi Nándor
Kiszemeltek: Nemanja Andrics (szerb, Balmazújváros), Vaszil Kobin (ukrán, FK Tobol – Kazahsztán)
Távozók: Justin Junior Mengolo (kameruni, közös megegyezéssel felbontották a szerződését, szabadon igazolható), Sós Bence (Videoton), Tisza Tibor (visszavonul)
Kölcsönbe távozók: Danilo Szekulics (szerb, Alaskert – Örményország)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 17:25

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 10:16

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47
Ezek is érdekelhetik