Videoton: négyen nem utaztak az ausztriai edzőtáborba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.18. 14:09
Hétfőn elindult a Videoton a tizenhat napos ausztriai edzőtáborba. Juhász Roland, Huszti Szabolcs, Danko Lazovics és Vinícius Paulo egyelőre nem tartott a csapattal.

Ők ugyanis kedden részt vesznek Kovács Ferenc, a klub tiszteletbeli elnökének temetésén, csak azt követően utaznak Ausztriába – írja a klub honlapja. Kovács Ferenc, a klub tiszteletbeli elnökének temetésén, csak azt követően utaznak Ausztriába – írja a klub honlapja.

A bajnokcsapat július 3-ig készül a magyar határtól nem messze található BadWaltersdorfban. Az edzőtábor ideje alatt Marko Nikolics több edzőmérkőzést is tervez játszani. Kétellenfél kiléte már ismert: június 23-ána horvát élvonalban szereplő, és nyáron az El első selejtezőkörében induló NK Osijek együttese, június 26-án a felvidéki FC DAC 1904 ellen lép pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjére készülő együttes.

A Videoton első edzésén résztvevő játékosok névsora: Kovácsik Ádám, Tomás Tujvel, Hársfalvi András, Fiola Attila, Loic Nego, Mocsi Attila, Stopira, Tamás Krisztián, Tóth Bence, Bolla Bendegúz, Réti Patrik, Anel Hadzic, Kovács István, Pátkai Máté, Boban Nikolov, Sós Bence, Berecz Zsombor, Szabó Bálint, Varga József, Sztefan Scsepovics, Marko Scsepovics és Elvir Hadzic.

Forrás: vidi.hu
Forrás: vidi.hu

 

Legfrissebb hírek

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
10 órája

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
13 órája

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
13 órája

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
17 órája

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
21 órája

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:23

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35
Ezek is érdekelhetik