NB I: A Videotonnal már nem akarok foglalkozni, az már a múlt... – Bódi Ádám

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.18. 09:26
Mint ismert, Bódi Ádám kölcsön után végleg a DVSC-hez szerződött az NB I-ben bajnok Videoton labdarúgócsapatától. Az átigazolásról a debreceni klub honlapjának beszélt.

„A Videotonnal már nem akarok foglalkozni, ez a múlt, nem úgy sűlt el, ahogy szerettem volna. Most már előretekintek. Az elmúlt szezonom is Debrecenben lett olyan, amilyen, itt tudtam játszani, formába lendülni” – mondta a 27 éves középpályás.



A játékos három évre szóló megállapodást kötött a Debrecennel.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bódi Ádám
(Videoton – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bokros Tibor (Balmazújváros, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Justin Junior Mengolo (kameruni, közös megegyezéssel felbontották a szerződését, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bévárdi Zsombor (BFC Siófok, ?), Ezekiel Isoken Henty (nigériai, Puskás Akadémia, ?), Lencsés Balázs (ZTE FC, ?), Lorentz Márton (BFC Siófok, ?), Sejben Viktor (Csákvár, ?), Szabó Bence (Nyíregyháza Spartacus), Zöldesi Illés (Kisvárda, ?)
A második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek:Berecz Zsombor (Vasas), Hangya Szilveszter (Vasas)
Távozók: Bódi Ádám (DVSC – kölcsön után végleg), Asmir Suljic (bosnyák-magyar, Wisla Kraków – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
21 órája

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55
Ezek is érdekelhetik