MTK: aláírt a kispesti bajnokcsapat kulcsembere – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.06.04. 08:34
null
Ikenne-King immár új csapata, az MTK szerelésében (Fotó: mtkbudapest.hu)
Amint azt múlt héten több cikkünkben is előre jeleztük, a nigériai jobbhátvéd, Patrick Ikenne-King a Honvédtól az MTK labdarúgócsapatához szerződött – az élvonalba visszajutó kék-fehérek hétfőn a hivatalos honlapjukon jelentették be a 26 éves labdarúgó érkezését.

 

„Újabb védővel erősítettünk az NB I-re készülve: az elmúlt hat szezont a Budapest Honvédban töltő George Ikenne-King Patrick érkezik" – írja az mtkbudapest.hu.

„A villámléptű jobbhátvéd 1991. október 29-én született a nigériai Calabarban. George, 2012 nyarán igazolt anyaklubjából, a Flying Sportsból a XIX. kerületbe. Az elmúlt hat évben alapemberré vált a Budapest Honvédban, 119 mérkőzésen ölthette magára csapat mezét, amellyel a 2016–17-es szezonban bajnoki címet szerzett" – mutatja be az új szerzemény az MTK hivatalos honlapja.

A kék-fehérek arról nem adtak tájékoztatást, hogy az új szerzemény mennyi időre kötelezte el magát.

Ikenne-King 2017 tavaszán kulcsszerepet játszott a Honvéd bajnoki címében, de a most befejeződött szezonban sokáig sérült volt, így csak 10 bajnoki jutott neki.

A nigériai légiós az MTK második nyári szerzeménye az ukrán válogatott Jevhen Szeli után, de mint tegnapi cikkünkben jeleztük, értesüléseink szerint számos kiszemelttel folynak egyeztetések, így például a válogatott Pintér Ádámmal vagy éppen a mezőkövesdi Bognár Istvánnal.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MTK-NÁL
Érkezők: Patrick Ikenne-King (Bp. Honvéd), Jevhen Szelin (ukrán, Aszterasz Tripolisz – Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Myke Bouard Ramos
(brazil, Haladás), Vogyicska Bálint (Vasas, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Bognár István (Mezőkövesd), Jarin Hasszan (izraeli, Hpoel Petah-Tikva – Izrael, próbajáték), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Manjekar James (Vasas), Sigér Dávid (Balmazújváros)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Khaly Thiam
(szenegáli, Levszki Szófia – Bulkgária, kölcsön után végleg)

Legfrissebb hírek

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
46 perce

A Honvéd nyerte a rangadót, és az élre állt

Labdarúgó NB II
2 órája

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
Tegnap, 11:35

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:46

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:21

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04
Ezek is érdekelhetik