Játékvezetés: Jobb ilyenkor elköszönni – Szabó Zsolt

Mintha ma lett volna: 1996 szeptemberében a Vác–Pécs bajnokit (5–0) bízták rá először, és bár az akkor 24 esztendős játékvezető fiatalnak számított, bizonytalannak semmiképp: még két perce sem volt NB I-es bíró, amikor a hazai védőt, Andrássy Csabát sárga lappal fegyelmezte. Kezezésért, jogosan.

„Sárga a második percben? – kérdezett vissza a 46 esztendős Szabó Zsolt. – Nos, erre nem emlékeztem, de talán érthető, hiszen az azóta eltelt két évtizedben szerencsére rengeteg meccsen működhettem közre, ezer és ezer élményem, örök emlékem marad róluk. Jól emlékszem viszont arra, hogy a hazai kispadon Strausz László is akkor mutatkozott be.”

Valahol el kell kezdeni: ez a mérkőzés a váci Nagy Tibornak a 262., a pécsi kaput védő Disztl Péternek a 361. bajnokija volt.

„Jó érzéssel tölt el, hogy az NB I-ben eltöltött huszonkét szezon közben tizenhárom évig a nemzetközi porondon is ott lehettem, és mert egykor még volt átmenet a játékvezetés és az asszisztensi szerepkör között, azt kevesen mondhatják el magukról, hogy európai kupameccset vezettek, lengettek is rajta, voltak az alapvonalon és a két kispad között is. Nekem mindegyikből kijutott, százötvennél is több nemzetközi mérkőzésen vettem részt.”

A magyar futball történetében senki sem vezetett háromszáz élvonalbeli mérkőzést, vagyis Szabó Zsolt 320 fellépése rekord (statisztikánk szerint Kassai Viktor 297-tel követi), ennyiből képtelenség kimazsolázni a legizgalmasabb pillanatokat.

„A magyar futballban a Ferencváros–Újpest kiemelkedő játékvezetői feladat, hatszor kaptam meg ezt a párosítást – emlékezett Szabó Zsolt. – Két kupadöntő, az ETO–Honvéd és az MTK–DVSC egyaránt örök emlék, voltam Szuperkupa-mérkőzésen, Ligakupa-fináléban. Saját számításaim szerint a Fradi, az Újpest és a Debrecen meccsein működtem a legtöbbször – és lám, a búcsúmeccsemen is e háromból találkozik kettő –, ami arra utal, hogy fontos bajnokikat kaptam. Mégis a legfontosabb: rengeteg jó embert ismertem meg a pályafutásom során, életre szóló barátságokat kötöttem.”

Amikor az erzsébeti piacon egy kétméteres, kigyúrt alak azzal szólította meg, régóta akar beszélni vele, mert mindig a Fradi ellen fúj, Szabó Zsolt nevetve szerelte le a kötekedőt: nemrég az újpesti piacon éppen azzal találták meg, hogy az Újpest ellen fúj – a játékvezető életéhez ez is hozzátartozik.

Búcsú tehát szombaton – de miért éppen most? A játékvezető erre azt mondta, egyre jobban érzi a kort, egyéb feladatai egyre kevesebb időt engednek a felkészülésre, miközben a regeneráció is egyre hosszabb.

„Eljött ennek is az ideje – összegzett. – Az előző évben a klubtulajdonosokat kérdezték a bajnokságról, és a legjobb játékvezetőnek engem jelöltek a legtöbben. Talán jobb ilyenkor elköszönni, és nem megvárni, míg ugyanezek a sporttársak, a klubvezetők, a játékosok azt kérdezik: mikor hagyja már abba végre?”