Honvéd: a Napoli és a Parma volt játékosát tesztelték a Beitar ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.30. 19:07
A Honvéd labdarúgócsapata Telkiben, zárt kapus meccsen, több próbajátékossal a soraiban 1–0-ra kikapott az izraeli Beitar Jeruzsálemtől.

A kispestieknél az olasz-brazil Fabiano Santacroce és a cseh Tomás Pilík személyében két új próbajátékos kapott helyet az együttesben, illetve a már eddig is tesztelt futballisták közül ismét játszott a montenegrói Igor Csukovics és a togói csatár, Camaldine Abraw, viszont a többi korábbi próbázótól már elköszönt a klub, nem szerződtetik őket.

Az újonnan érkezők közül egyértelműen a 31 éves védő, Fabiano Santacroce az ismertebb, ő a Napoli és a Parma színeiben összesen 90 meccsen lépett pályára az olasz élvonalban, a Serie A-ban, volt olasz U21-es válogatott is, legutóbb az alacsonyabb osztályú Juve Stabiában szerepelt, de egy éve csapat nélküli. A Beitar ellen egy félidőt kapott, a második játékrészre Vadócz Krisztián váltotta – a válogatott középpályással kapcsolatban a napokban már jeleztük, hogy visszaigazolhat első profi klubjához.

A már szerződtetett új labdarúgók közül Eke Uzoma és Fousseni Bamba is kezdett, ugyanakkor nem volt ott a gárdában a Fradihoz tartó olasz Davide Lanzafame, ahogy Eppel Márton sem, aki a héten Kazahsztánba írt alá. Az előző szezon két alapemberének hiányában nem is szerzett gólt a Honvéd a Beitar ellen, viszont egyet kapott, így 1–0-s vereséget szenvedett.

BP. HONVÉD–BEITAR JERUZSÁLEM (izraeli) 0–1
Telki, zárt kapus mérkőzés, vezette: Solymosi Péter.
BP. HONVÉD, Gróf – Csukovics, Kamber, Santacroce (Vadócz 46.) – Holender (Kovács N.), Pilík, Bamba (Heffler T. 65.), Gazdag (Lukács 76.), Uzoma (Kukoc 65.) – Danilo (Májer 76.), Abraw (Cipf 46.).
G.:
Sirostejn

 



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Holdampf Gergő (Nyíregyháza Spartacus), Eke Uzoma (nigériai, Balmazújváros – szabadon igazolhatóként), Fousseni N'Ganon Bamba (guineai, Csornomorec Odessza – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Göblyös Dániel (Dorog, ?),Kovács Dániel (Dorog, ?), Raul-Ioan Palmes (román, Kazincbarcika, ?), Vajda Dániel (Dorog, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Aleszandr Ignjatovics (szerb, Szloboda Tuzla – Bosznia-Hercegovina), Nemanja Andrics (szerb, Balmazújváros), Bacsana Arabuli (grúz, Balmazújváros), Igor Csukovics (montenegrói, FC Kamza – Albánia), Lippai Tibor (Hajdúböszörmény), Borisz Zsivanovics (szerb-magyar, Szeged 2011), Camaldine Abraw (togói, AmaZulu – Dél-Afrika, szabadon igazolható), Tomás Pilík (cseh, FC Zbrojovka Brünn – Csehország, szabadon igazolhatóként), Fabiano Santacroce (olasz-brazil, klub nélküli, legutóbb Juve stabia – Olaszország), Vadócz Krisztián (SC Kitchee – Hongkong)
Távozók: Bobál Dávid (lejár a szerződése, szabadon igazolható), George Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest – szabadon igazolhatóként), Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán)
Kölcsönbe távozók: Herjeczki Kristóf (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Tomás Kosút (szlovák), Davide Lanzafame (olasz, Ferencváros)

 

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
19 órája

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
22 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35
Ezek is érdekelhetik