Haladás: újabb játékossal hosszabbított szerződést a klub

Vágólapra másolva!
2018.06.09. 08:53
A Haladás labdarúgócsapata újabb szerződéshosszabbítást jelentett be – a több poszton is bevethető, 30 esztendős védő, Németh Milán 2020. június 30-ig írt alá.

„Jagodics Márk, Kovács Lóránt és Németh Márió után újabb Haladás-futballista hosszabbította meg 2018. június 30-án lejáró szerződését. A belső védőként, bal oldali védőként és bal oldali középpályásként egyaránt bevethető Németh Milánpénteken újabb két évre, 2020. június 30-ig elkötelezte magát a Szombathelyi Swietelsky-Haladáshoz" – írja a klub hivatalos honlapja, a haladas.hu A belső védőként, bal oldali védőként és bal oldali középpályásként egyaránt bevethető Németh Milánpénteken újabb két évre, 2020. június 30-ig elkötelezte magát a Szombathelyi Swietelsky-Haladáshoz" – írja a klub hivatalos honlapja, a haladas.hu

A 30 éves védő eddigi pályafutása során119 NB I-es mérkőzésen szerepelt, egy gólt szerzett, a most befejeződött idényben 18 meccsen lépett pályára az élvonalban.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Szellák Soma (Dorog)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
David Joel Williams (ausztrál, lejárt a szerződése, Ázsia?)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Myke Bouard Ramos (brazil, MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kiss Tamás (Frosinone – Olaszország)

 

Legfrissebb hírek

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A Vasastól hozott el játékost a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:20

ZTE: 19 éves moldovai tehetséget is beajánlottak a piaci hajrában – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:37

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01
Ezek is érdekelhetik