FTC: szerződtették a 25 éves argentin középpályást – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.06.14. 16:38
null
A pálya közepén és szélén is bevethető futballista az előző idényben öt gólpasszt jegyzett (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu/hu/labdarugas/nb-i/hirek/argentinabol-igazoltunk/20180614/c/20744" target="_blank">fradi.hu</a>)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárosban folytatja a pályafutását a napokban Magyarországra érkező Matías Rodríguez – jelentette be a klub hivatalos honlapja.



A pálya közepén és a két szélen is bevethető futballista az argentin bajnokság legutóbbi idényében 20 mérkőzésen egy gólt és öt gólpasszt jegyzett a Chacaritában, argentin források szerint a Fradi 750 ezer dollárt (átszámítva 204.1 millió forintot) fizet az átigazolásáért.

Rodríguez összesen kilencvenhét bajnoki meccsen kilenc találattal járult hozzá ahhoz, hogy a Chacarita három év alatt előrelépjen a harmadosztályból az élvonalba. A kupában háromszor kapott lehetőséget, így 100 lejátszott tétmérkőzés után hagyja el anyaegyesületét az első külföldi csapatáért – ismertette új játékosát a fradi.hu.

A 25 éves Rodríguez lehet a második argentin, aki a Ferencváros színeiben pályára lép az NB I-ben, a támadó Héctor Morales a 2010–2011-es és a 2011–2012-es szezonban összesen 21 találkozón kapott lehetőséget, és két gólt szerzett.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
**
Érkezők: Sigér Dávid (Balmazújváros), Matías Ezequiel Rodríguez (argentin, Chacarita Juniors – Argentína)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bene Marcell, Burzi Alex, Orosz Marcell
Kiszemeltek: Berecz Zsombor (Vasas), Abraham Frimpong (ghánai, Crvena zvezda – Szerbia), Hangya Szilveszter (Vasas)
Távozók: Batik Bence (szabadon igazolható), Janek Sternberg (német, 1. FC Kaiserslautern – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Joseph Paintsil (ghánai, Tema Youth – Ghána, onnan Genk – Belgium), Marcos „Marquinhos” Pedroso (brazil, Figueirense – Brazília), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Amadou Moutari (nigeri, Austria Wien – Ausztria), Hajnal Tamás (visszavonul?), Priskin Tamás, Rui Pedro Couto Ramalho (portugál)

**Az alacsonyabb osztályú partnercsapatnak (az FTC-nél: Soroksár) kölcsönadott játékosok nem szerepelnek listánkban, csak akkor tüntetjük fel őket, ha csatlakoznak anyaegyesületük keretéhez.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
20 órája

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:06

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:48

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54
Ezek is érdekelhetik