NB I: Nem tudom, miért ítélt a játékvezető büntetőt, lábbal védtem – Dibusz Dénes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.20. 08:50
A bajnoki címért küzdő Ferencváros nem tudott nyerni a címvédő Budapest Honvéd otthonában. Az 1–1-re végződő találkozó után a zöld-fehérek kapusa, Dibusz Dénes értékelt az NSO Tv-nek, elmondta, szerinte mi hiányzott a Fradi játékából, és kitért a Honvéd büntetőjére is. A hazaiaktól a kényszerű csere miatt már az első félidőben beálló Tömösvári Bálint nyilatkozott, aki többek között arról is beszélt, hogy minden meccsen úgy kell játszani, mint ha a Real Madrid megfigyelője lenne a lelátón.    



LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ

Bp. Honvéd–Ferencváros 1–1(Lanzafame 68. – 11-esből, ill. Blazic 48.)

Budapest,Bozsik József Stadion,4680néző.Vezette:Farkas Á.

NB I, 2017–2018, 31. FORDULÓ
MÁJUS 19., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Vasas FC–Videoton FC 0–3
Budapest,Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–2Felcsút,Pancho ArénaSolymosi Péter
Balmazújváros–Debreceni VSC 4–0
Balmazújváros, Városi Stadion
Kassai Viktor
Diósgyőri VTK–Paksi FC 1–0
Miskolc, Diósgyőr, DVTK StadionSzőts Gergely
Haladás–Újpest FC 1–1
Szombathely,Haladás StadionErdős József
Budapest Honvéd–Ferencváros 1–1
Budapest, Bozsik József StadionFarkas Ádám
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTATÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC31198462–26+3665
2. Ferencvárosi TC311711362–28+3462
3. Budapest Honvéd311281147–50–344
4. Debreceni VSC311271251–44+743
5. Újpest FC311013838–37+143
6. Paksi FC311191143–46–342
7. Puskás Akadémia FC311091239–45–639
8. Mezőkövesd Zsóry FC319101235–50–1537
9. Szombathelyi Haladás311051634–49–1535
10. Diósgyőri VTK31961642–48–633
11. Balmazújváros317111335–43–832
12. Vasas FC31871636–58–2231
Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 perce

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
5 órája

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
10 órája

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
10 órája

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28
Ezek is érdekelhetik