FTC: Koch arckoponyatörést szenvedett, Otigba mankózott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.06. 08:36
null
Julian Kochot a lecserélése után kórházba is szállították (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros labdarúgócsapatából többen is sérülést szenvedtek a Videoton elleni szombati rangadón (0–0). A klub hivatalos honlapja Julian Koch állapotáról adott tájékoztatást, akit már a 6. percben le kellett cserélni.

 

„Julian Koch a székesfehérvári kórházban tölti az éjszakát, de stabil az állapota. Julian Kochot rögtön a Videoton elleni rangadó elején le kellett lecserélni, miután ütközött a fehérváriak kapusával” – írta a fradi.hu még szombat este.

Julian állapota stabil, de éjszakára bent tartják megfigyelésre. Agyrázkódást és arckoponyatörést szenvedett. Valószínűleg műtétre is szükség lesz" – nyilatkozta dr. Pánics Gergely, a csapat orvosa.

Később annyit tettek ehhez hozzá, hogy hétfőn szállítják majd egy fővárosi intézménybe, akkor derül ki az is, az elkészült CT-felvételek megtekintése és további vizsgálatok után, hogy valóban szükség lesz-e műtétre.

Az FTC vezetőedzője, Thomas Doll a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a további sérültekről is beszélt.

„Otigba Kenneth mankókkal ment el mellettem az öltözőben, nem tud rendesen lábra állni, pontosan még nem tudjuk, mi a probléma – mondta Doll. – Ugyanez igaz Botka Endrére is, aki valószínűleg izomsérülést szenvedett.”

Botkát az 59., Otigbát a 86. percben kellett lecserélni.

NB I, 2017–2018, 29. FORDULÓ
MÁJUS 5., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Budapest Honvéd–Debreceni VSC 1–3 Budapest,Bozsik József Stadion
Kassai Viktor
Vasas FC–Paksi FC 0–1
Budapest,Szusza Ferenc StadionVad II István
Balmazújváros–Újpest FC 1–1
Balmazújváros, Városi Stadion
Solymosi Péter
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd 0–1
Miskolc, Diósgyőr, DVTK StadionErdős József
Haladás–Puskás Akadémia 3–2
Szombathely,Haladás Stadion
Andó-Szabó Sándor
Videoton FC–Ferencváros 0–0
Felcsút,Pancho ArénaBognár Tamás
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 29 17 9 3 60–26 +34 60
2. Videoton FC 29 17 8 4 56–26 +30 59
3. Paksi FC 29 11 9 9 42–43 –1 42
4. Újpest FC 29 10 12 7 37–35 +2 42
5. Debreceni VSC 29 11 7 11 49–39 +10 40
6. Budapest Honvéd 29 11 7 11 44–48 –4 40
7. Puskás Akadémia FC 29 9 9 11 37–43 –6 36
8. Szombathelyi Haladás 29 10 4 15 33–45 –12 34
9. Mezőkövesd Zsóry FC 29 7 10 12 32–49 –17 31
10. Diósgyőri VTK 29 8 6 15 40–46 –6 30
11. Vasas FC 29 8 6 15 35–54 –19 30
12. Balmazújváros 29 6 11 12 31–42 –11 29

 

Legfrissebb hírek

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
3 órája

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
3 órája

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
2025.08.23. 22:28

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 10:46

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:52

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
2025.08.22. 13:32

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
2025.08.21. 17:30

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26
Ezek is érdekelhetik