A FORDULÓ RANGADÓJA

Senki sem volt elégedett.

A Ferencváros labdarúgói a kihagyott helyzetek miatt bosszankodtak a Videoton elleni, gól nélküli rangadó után. Ha értékesítik a ziccereket, négy pontra elléphettek volna vetélytársuktól, míg fehérvári oldalon elsősorban a csapat halvány teljesítménye miatt voltak csalódottak. A hazai játékosok arcáról lerítt, nem ilyen futballra készültek.

„Az első félidőben semmit sem valósítottunk meg abból, amit terveztünk – mondta lapunknak Kovácsik Ádám, a Videoton FC kapusa. – A gól nélküli állás ránk nézve volt hízelgő. Képtelenek voltunk háromszor egymás után társhoz passzolni, a lecsorgó labdákat sem szereztük meg, tompán futballoztunk. Miután a szünetben felállást váltottunk, és a vezetőedzőnk is elmondta észrevételeit, feljavultunk. Összeszedtük magunkat, igyekeztünk hátulról felépíteni az akciókat. S bár ekkor sem működött olajozottan a támadójátékunk, lényegesen jobban játszottunk, mint az első játékrészben. Nem így készültünk, de nem kaptunk ki, ott lihegünk a listavezető nyakában, és csapatunk erejét mutatja, hogy gyengébb teljesítménnyel is döntetlent játszott a Ferencvárossal. Ha megnyerjük a hátralévő meccseinket, jó esélyünk van a bajnoki cím megszerzésére. Mindkét csapatra nehéz meccsek várnak, a lényeg, hogy már ne hullajtsunk el több pontot.”

Ahhoz képest, hogy a kapus jobb kézfeje megsérült a bemelegítésnél, és befáslizott ujjakkal védte végig a meccset, így is csapata legjobbja lett. Az első félidőben Varga Roland léc alá tartó labdáját ütötte szögletre, majd a szünet után Joseph Paintsil lövésénél védett nagyot. Ha elmaradtak volna a bravúrok, a fehérváriak aligha reménykedhetnének a bajnoki címben.

„Varga Roland lövését viszonylag tisztán láttam, Joseph Paintsil lökete azért volt nehezebb, mert megpattant Juhász Rolandon – folytatta a fehérváriak játékosa. – Elmozdultam a hosszú sarok irányába, de miután irányt változtatott a labda, vissza kellett nyúlnom a rövid felsőre. Annak örülhetünk, hogy megint nem kaptunk gólt, de boldogabb lennék, ha legalább egyszer betaláltunk volna. A tavasszal kevesebb gólt szerzünk, többnyire szöglet- és szabadrúgások után találunk a kapuba, majd miután az ellenfél támad az egyenlítésért, keressük a kontrák lehetőségét. Mivel a Ferencváros nem húzódik vissza, arra számítottunk, hogy labdaszerzést követően szabad terület nyílik előttünk, de sajnos nem így lett.”

A fehérváriak csakugyan kevés veszélyt jelentettek Dibusz Dénes kapujára, ám hiába a stabil védekezés és a helyzetek, a Fradinak be kellett érnie a döntetlennel.

„Kiélezett, feszült mérkőzést játszottunk – mondta lapunknak Lovrencsics Gergő, a Ferencváros jobb oldali védője. – Az első félidőben több helyzetet kialakítottunk, sokkal jobban futballoztunk, mint a Videoton, akkor megnyerhettük volna a meccset, de kihagytuk a ziccereket. Az ellenfél pusztán egyszer került helyzetbe az első negyvenöt percben, de Stopira lövésénél Dibusz Dénes a helyén volt. A második játékrészben kissé belealudtunk az első öt-tíz percbe, és bár később voltak helyzeteink, ha az utolsó percekben Batik Bence nem ment hatalmasat Sztefan Scsepovics elől, lehet, hogy a döntetlen is elúszott volna. Talán Julian Koch sérülése megfogott minket. Vártuk a híreket, és még a lefújás után sem tudtunk biztosat az állapotáról. Érte is harcoltunk – ez a folytatásban ugyancsak így lesz.”

A döntetlennel talán Thomas Doll együttese lehet elégedettebb – előnye továbbra is egy pont a Videoton előtt.

A FORDULÓ KIMARADT HELYZETE – VARGA ROLAND ZICCERE

„Három pontért utaztunk Felcsútra, a döntetlennel csak a minimális célt teljesítettük – folytatta Lovrencsics, aki a mérkőzést övező feszültségről, a kemény belépőkről és a kakaskodásokról is beszélt. – Akadtak nagyon kemény belépők, de ez benne van a pakliban, mindenki megkapta érte a »jutalmát«. Én kimaradtam az adok-kapokból, inkább arra próbáltam figyelni, hogy ne durvuljon el még jobban a helyzet. A nagy meccsek ilyenek, amikor Lengyelországban futballoztam, még durvább rangadókban volt részem. Ami a folytatást illeti, nagyon kiélezett lesz a bajnokság vége, minden meccsen úgy kell felmenni a pályára, mint ha a Videoton lenne az ellenfél. Mindkét csapaton nagy a nyomás, mi megtartanánk az előnyt, a fehérváriak meg várnak a botlásunkra.”

A FORDULÓ IJESZTŐ SÉRÜLÉSE

Ijesztő jelenettel kezdődött a rangadó: a 2. percben Julian Koch, a Ferencváros német középpályása szerencsétlenül ütközött a fehérváriak kapusával, Kovácsik Ádámmal, majd eszméletét vesztve terült el a gyepen. A zöld-fehérek játékosa hordágyon hagyta el a pályát, a klub szombat este arról számolt be, hogy a székesfehérvári kórházban töltötte az éjszakát, miután agyrázkódást és arckoponyatörést szenvedett. Az első hírek arról szóltak, hogy valószínűleg műtétre is szükség lesz, később hozzátették, hogy hétfőn szállítják át az egyik fővárosi intézetbe, ahol a CT-felvételek megtekintése és további vizsgálatok után eldől, valóban szükség lesz-e operációra.

A gól nélküli döntetlen után mindkét vezetőedző feszülten nyilatkozott, egyikük sem volt elégedett Bognár Tamás játékvezetővel. Lapunk kérdésére Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője azt felelte: nem akarja értékelni a bíró teljesítményét, mert nem szeretne ismét megjelenni az MLSZ fegyelmi bizottsága előtt. A fehérváriakat irányító Marko Nikolics úgy vélte, a bíró túl sok sárga lapot osztott ki, nem így kellett volna színesítenie a meccset.

A lapunktól 4-es osztályzatot kapó játékvezető legvitatottabb döntését a 10. perc hozta, amikor nem ítélt büntetőt a Ferencvárosnak. Joseph Paintsil a saját térfeléről indulva futotta le a hazai védelmet, ám a tizenhatoson belülre érve az őt üldöző Pátkai Máté hátulról megfogta a ghánai középpályás jobb karját, és kibillentette az egyensúlyából. A vendégek játékosa így nem tudta elrúgni a labdát a kapujából kimozduló Kovácsik Ádám mellett, a síp viszont néma maradt. Vasárnap olvasóinkat is megkérdeztük az esetről, hétfő délelőtti állás szerint a a több mint 1800 voksoló 81 százaléka szerint járt volna a büntető a Fradi javára.

A hosszabbításban ismét a vendégek kárára tévedett a játékvezető, Fernando Gorriaránt ugyanis nem kellett volna kiállítania. A vendégek középpályását a tizenhatoson belül vállal ellökte Juhász Roland, az eset nem ért büntetőt, ám színészkedésnek aligha nevezhető, ha a lendületből futó játékost a nála húsz kilóval nehezebb védő elsodorja.

A hazaiak azért haragudhattak rá, mert a második félidőben Danko Lazovicsot valóban buktatták a kaputól 17 méterre, ám Bognár Tamás nem ítélt szabadrúgást.

JOSEPH PAINTSIL HELYZETE – JÁRT VOLNA A BÜNTETŐ?

A HÉT KIAKADÁSA

Nem mutat jól a tabella a Vasas szemszögéből. A csapat a Paks elleni 1–0-s vereséggel visszacsúszott a tabella 11. helyére, vagyis ismét kieső helyen áll. Hangya Szilveszter rendkívül bosszús volt a lefújást követően. De vajon mi járt a fejében?

VASAS–PAKS 0–1

„Az, hogy a paksiak gólját lesállás előzte meg – dühöngött a találkozó másnapján a futballista. – Ezt azért illett volna észrevenni… A meccs után az öltözőben érthetően mindenki nagyon letört volt, hiszen nem volt benne a mérkőzésben, hogy kikapunk. Úgy éreztem, nulla nulla lesz, erre a találkozó hajrájában kaptunk egy gólt. Felteszem a kérdést: a mi javunkra miért nem tudnak soha tévedni? Miért mindig csak ellenünk születnek téves ítéletek? Ez több mint dühítő. A csapatnak sem megy a játék, ráadásként itt vannak a játékvezetői döntések…”

A Vasas sorsa már nem a saját kezében van, ráadásul nem akármilyen négy találkozó vár Michael Oenning együttesére a bajnoki hajrában: szombaton a Ferencvároshoz megy, majd fogadja a Videotont, az utolsó két fordulóban a Haladás és a Honvéd lesz az ellenfele. Miben bízhatnak a futballisták?

„Leginkább magunkban – jelentette ki Hangya Szilveszter. – El kell ismerni, nehéz sorozat jön, kieső helyen állunk, pokoli munka vár ránk. A bajnoki aranyra hajtó Ferencváros és Videoton ellen is kellenek a pontok, nem foglalkozhatunk azzal, ki az ellenfelünk.”

„Egy évvel ezelőtt egészen más célokért küzdöttünk, senki sem gondolta, hogy idén a kiesést kell valahogyan elkerülnünk. De most ez van, ezt a feladatot kell megoldani.”

A FORDULÓ CSALÓDÁSA

Döbbenet. Tiltakozás.

A vita azóta is tart: az akarattal vagy a tudással van-e baj Miskolcon?

Egyszerű kérdés: mi a baj? Létezik-e válasz?

„Nem ilyen avatóra készültünk, gondolhatja – sóhajtott Busai Attila, a DVTK játékosa. – Ünnepre készültünk, győzni akartunk. Csaknem két évig épült az aréna, itt edzettünk mellette, néztük, hogyan nő ki a földből, miként épül-szépül, vártuk, hogy végre beköltözhessünk. Borzasztó érzés, hogy nem tudtuk megadni a diósgyőri szurkolóknak azt az örömet, hogy győzelemmel avassuk fel a létesítményt. Tudjuk, hogy a drukkerek jöttek utánunk mindenhová, hol Mezőkövesden, hol Debrecenben voltunk otthon, mindenki várta, hogy kész legyen a stadionunk.”

Az ünnepi légkör a második félidő közepéig tartott, a vendégek jobban futballoztak, és Sztefan Drazsics gólja után sokaknál elszakadt a cérna. A hátralévő percekben próbálkozott a Diósgyőr, de akkor már szerencséje sem volt a kapu előtt.

„Akit ez a légkör nem lelkesít, az ne futballozzon – mondta a körítésről a futballista. – A hangulatnak mindenkit fel kellett volna dobnia, de én is úgy éreztem, néhányan mintha megijedtek volna.”

„Az, hogy az egyszerű, öt- vagy tízméteres passz méterekkel célt téveszt, nem az elszántságon múlik, sajnos azt gondolom, tudásbeli gondokról is szó van – vélekedett Busai Attila. – Túl »hosszú« a csapatunk, a védelem és a támadósor közötti távolság lényegesen nagyobb, így az ellenfélnek van területe építkezni, ha labdát veszítünk. Legbelül úgy érzem, erőnlétben és mentálisan is bajban vagyunk. A téli felkészülés nem volt olyan intenzív, mint a nyári, az ősszel jobban is néztünk ki, a hetvenedik perc után ma már elfárad a fél csapat. Szó volt erről télen, négy edzőmeccset játszottunk, messze a legkevesebbet, mindenki félidőket kapott, úgy mentünk neki a bajnokságnak, hogy senkinek sem volt egy teljes meccs a lábában.”

Ráadásul szombat este úgy tűnt, a szurkolók, akik tüntettek a labdarúgók teljesítménye ellen, és akik szerint ezek a játékosok nem érdemlik meg, hogy a Diósgyőr-címeres mezt viseljék, nem állnak már teljes mellszélességgel a csapat mögött.

„A közönség támogatása nagy segítség lehet, de ha nem megy a játék, nagy nyomást is jelenthet – mondta erre Busai Attila. – Van, aki ezt a nyomást nehezebben kezeli, de muszáj elviselni. Nem akarunk kiesni, mindenkinek magába kell szállnia, és mindent meg kell tennünk, hogy a nyártól is élvonalbeli legyen a Diósgyőr.”

DVTK–MEZŐKÖVESD 0–1

A FORDULÓ VÉDÉSEI

Elévülhetetlen érdemei voltak Dombó Dávidnak, a Mezőkövesd kapusának abban, hogy csapata 1–0-s győzelmet aratott a DVTK ellen. A vendégek játékosa nagy védést mutatott be, amikor Nikolaosz Joannidisz közeli fejesét követően a labdát a keresztlécre tolta.

„Nem volt sok időm reagálni, a bal oldali beívelést követően a DVTK támadója hat méterről fejelhetett – mondta Dombó Dávid. – Ösztönösen cselekedtem, szerencsémre sikerült belekapnom a labdába, amely a lécről kifelé pattant. Meg kell dicsérnem a játékostársaimat, akik kiválóan reagáltak a lecsorgó labdára, és felszabadítottak. Úgy érzem, a védésem fordulópont volt a találkozón, örülök, hogy a bravúrommal győzelemhez segíthettem csapatomat.”

A mérkőzés hajrájában Ugrai Roland is próbára tette a Mezőkövesd kapusát, aki az ötszörös válogatott szabadrúgását követően kiütötte a labdát a jobb felső sarokból. „Tudom, milyen rúgótechnikával büszkélkedhet Ugrai Roland, készültem belőle az összecsapás előtt. Végig jól játszottunk, ezért nem sok helyzete adódott ellenfelünknek. Az már csak hab a tortán, hogy a végén három ponttal távozhattunk Miskolcról. Bár igazán megdolgoztunk érte. A legutóbbi találkozóinkon rendre mi futottunk az eredmény után, ezért volt fontos, hogy megőrizzem a kapumat a góltól.”

Remek formában volt a hétvégén a Balmazújváros kapusa, Horváth László is, aki egyetlen kivételével valamennyi újpesti próbálkozást hárította.

Már nem először szólt minden a balmazújvárosiaknál a kiváló védekezésről – és persze a kapusról. Horváth László bravúrok egész sorát mutatta be az Újpest elleni, 1–1-re végződő hazai bajnokin.

„Felettébb gyorsan megszereztük a vezetést – emlékezett Nemanja Andrics 2. percben szerzett góljára a kapus. – Nem sokkal a gólunk után két lövésnél is óriási védést kellett bemutatnom. Megesett már a szezonban, hogy hasonló helyzetben a rólam kipattanó labdából gólt kaptunk. Ezért is figyeltem, ne hibázzak. Erőt adott, hogy ezúttal sikerült megfognom a labdát.”

Ezzel kezdetét vette a parádés védések sorozata, Horváth László valósággal remekelt a kapuban. Ám hiába volt minden óriási hárítása, a kiesés elől menekülő balmazújvárosiaknak be kellett érniük egy ponttal.

„A korai gólunk után rá akartunk ülni az eredményre, mélyebben védekeztünk, a kontráink nem igazán sikerültek. Az a baj, hogy az egy pont már nem elegendő, hatalmas szükségünk lenne a győzelmekre. Persze az is igaz, hogy a támadóink elfogytak, s gól nélkül nehéz győzni. Óriási bravúrral érne fel, ha így is sikerül bennmaradnunk.”

Való igaz, az eddig jól működő balmazújvárosi kontratámadások most valahogy sehogy sem sikerültek, középen pedig a két újpesti védekező középpályás – Obinna Nwobodo és Vincent Onovo – csírájában elfojtotta az induló hazai akciókat. A csapatok szerdán a Magyar Kupa-elődöntő visszavágóján újra összemérik az erejüket Balmazújvárosban. A vendég lilák 2–1-es előnyből várják a párharc második mérkőzését – ráadásul a kupában nem Horváth László, hanem Szécsi Gergő vagy Pogacsics Krisztián szokott szerephez jutni.

A FORDULÓ LESIPUSKÁSA

Átvette a vezetést… Nem, nem a Debreceni VSC a tabellán, hanem Haris Tabakovic a házi góllövőlistán. A Loki svájci-bosnyák erőcsatára a Honvéd elleni bajnokin (3–1) duplázott, remekül futballozott. A légiós kilenc gólnál jár a bajnoki szezonban, így megelőzte az egyaránt nyolc gólnál tartó – jelenleg sérült – Könyves Norbertet és Takács Tamást.

„Nagyszerűen éreztem magam, bíztam benne, hogy újra jól megy a játék – mondta Haris Tabakovic, a debreceniek tavaly nyáron szerződtetett futballistája. – Bár korábban bajlódtam sérülésekkel, úgy érzem, egyre inkább beépülök a csapatba. Erre bizonyíték, hogy a Honvéd elleni két gólom előtt egy hete a Vasas ellen is dupláztam. Oké, elismerem, a kispestiek ellen az első gól előtt jó nagy adag szerencse is kellett ahhoz, hogy hozzám kerüljön a kapufáról kifelé pattanó labda, de azért vagyok csatár, hogy jókor legyek jó helyen. A második gólom előtt Takács Tamás nem kapura fejelte a labdát, hanem nekem passzolt, így kihagyhatatlan helyzetbe hozott. Összességében alakulhatott volna másképp is a meccs, hiszen a Honvéd többször beszorított minket a kapunk elé, de csak kihúztuk, s nyertünk.”

Így pedig minden esélye megvan a Lokinak arra, hogy bronzérmet szerezzen: „Pontszámban beértük a Honvédot, de a Paks és az Újpest is csak két ponttal előz meg minket. Legközelebb fogadjuk a Diósgyőrt, biztosan nagy csatát vívunk, hiszen a DVTK a kiesést akarja elkerülni, minden pontra óriási szüksége van – csakúgy, mint nekünk. Nem kérdés, nyernünk kell ahhoz, hogy valós esélyünk maradjon a bronzéremre.”