Videoton: a fehérváriaknál már nem téma a tavalyi „döntő”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.10. 20:10
Szerdán késő délután pótolják a felek a 21. fordulóban elmaradt Budapest Honvéd–Videoton NB I-es találkozót, amelynek kapcsán a fehérváriak egyszeres válogatott kapusa, Kovácsik Ádám elárulta, érzése szerint klubja játékosállománya erősebb, mint a Honvédé, és csapattársai már nem foglalkoznak az előző bajnokságot eldöntő utolsó fordulóban lejátszott mérkőzéssel.

„Az egész csapat nagyon várja már ezt az összecsapást, mert jó lenne a tabellára pillantva azt látni, hogy nincs meccs- és ponthátrányunk a Fradival szemben. Személy szerint az is motivál engem, hogy három mérkőzés óta nem kaptam gólt, ami még nem egyéni rekord persze. Jelenleg 24 meccsen 24 kapott gólnál járok, ami annyira azért nem rossz mutató, a szezon végéig pedig szeretném a kapott góljaim átlagát 1 alá vinni” – mondta a Videoton hivatalos honlapjának Kovácsik Ádám. a Videoton hivatalos honlapjának Kovácsik Ádám.

„Szerintem a többiek nevében is mondhatom, hogy a tavalyi bajnoki döntő már nincs egyetlen játékos fejében sem, kizárólag arra koncentrálunk, hogy a hátralévő találkozóinkat megnyerjük, és a Ferencvárost lehagyjuk. Úgy érzem, a mi játékosállományunk erősebb, mint a Honvédé, de a kispestiek nagyon szervezetten, jól futballoznak, s igaz ez akkor is, ha a tavaszi szezonjuk eddig nem úgy sikerült, ahogy valószínűleg azt eltervezték” – zárta mondandóját az egyszeres válogatott kapus.

Legfrissebb hírek

Varga Roland góljával megérdemelt győzelmet aratott a Vidi a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
11 órája

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 11:31

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Nikolics: Tartoztunk Mezey Györgynek egy győzelemmel

Magyar válogatott
2025.10.08. 16:24

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05
Ezek is érdekelhetik